Oldal 15 [15]
OCR
I. MIGUEL DE UNAMUNO - HALOTTI BESZÉD A KÖNYVEK FÖLÖTT Miguel de Unamuno a 20. század első felének egyik legambivalensebb keresztény gondolkodója volt. Az antik görög kultúrát klasszika-filológusként alaposan ismerő, Nietzsche, Schopenhauer és Kierkegaard tanulmányozásával filozófussá érett professzort szokás antimodernnek tekinteni, mint akit valami ásatag nemzeti konzervativizmus iránti nosztalgia fűtött. Ugyanakkor politikai pályafutása — mely a spanyol polgárháború támogatásával végződött — bátorságról, üldöztetésről és merénylettervekig fokozódó folyamatos támadásokról tesz tanúbizonyságot. E pálya egészét tekintve más értelmezői, mint például David Cayley, meggyőzően mutatnak rá ugyanazokra az ellentmondásokra Unamunónál, amelyek kortársát, Chestertont vagy már egy következő generációban Ivan Illichet is jellemezték. E három gondolkodót összekapcsolja a történeti kereszténység tragédiájának megrendüléssel és szenvedéllyel telt felismerése, e tragédia feltárásának a szándéka, s a szembefordulás a , vallás?" minden kártékony tevékenységével. Ebben a vonatkozásban Unamuno utolsó írása, a La agonia del cristianismo 1925-ben jelent meg, szinte lefordíthatatlan címmel: a kereszténység , agóniája" ugyanis nemcsak "haláltusá"-t jelent, mindenekelőtt a Megváltó haláltusáját a kereszten, hanem a görög agón szôra visszavezetve ’küzdelm’-et, ’harc’-ot is, utalva Jézus ama szavaira, amelyek szerint ő nem békét, hanem háborút, küzdelmet hozott, meghasonlasokat és elvalasztasokat is. Unamuno magara vette ezt a harcot, deklarálva, hogy miután az egyház évezredes doktrinava tette azt, ami egy Isten-ember szeretete volt, ami élet, küzdelem, agónia volt, ez a küzdelem ma valóban életre-halálra megy. Élet-halál harcot vívunk azzal, fejti ki, hogy a keresztény társadalom emberévé, a jé polgárrá, a civillé, a jogok és kötelességek alanyává váljunk, 13
