OCR
Bevezetés riség megszabadulhat a Természet korlataitdl. Azonban a közgazdasági modelleknek a korábbiakra épülő tervezési gyakorlata azt jelentette, hogy a növekedéssel és fejlődéssel foglalkozó makroökonómia továbbra sem jelenítette meg a Természetet mint a gazdasági életünk alapvető részét. A tudomány- és technológiatörténészek a kiválasztási folyamat e vonását nevezik , útfüggőségnek"." Ez lehet az oka, hogy a gazdasági- és pénzügyminisztériumok, valamint a nemzetközi szervezetek manapság a Iermészet egy-egy jellemzőjét, mint például a globális éghajlatot, épitik a modelljeikbe, úgy és akkor, ahogyan és amikor arra szükség van, de egyebekben továbbra is osztják a feltevést, miszerint a bioszféra külső tényező a humán gazdaság tekintetében. Következésképp ez a gyakorlat továbbra is meghatározza a jövő gazdasági lehetőségeiről alkotott felfogásunkat. Vitathattuk bár, hogy a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos hivatalos elgondolások nem számolnak a Természettel, azonban ez az aggodalom pusztán szabadidős tevékenység maradt. A hétköznapok során továbbra is a megszokott módon gondolkodtunk. A Jelentés hosszú és technikai jellegű; a keretes írásokban, a mellékletekben és a csillagozott fejezetekben pedig még matematikai jellegű is. Már akkor tudtam, hogy ilyen lesz, amikor elkezdtem dolgozni rajta, így számoltam azzal, hogy írnom kell majd belőle egy rövidített, nem matematikai jellegű változatot. De nem tápláltam illúziókat afelől, hogy a rövidített változat könnyed olvasmány lesz, nem lehet az, hiszen a biodiverzitás gazdaságtana igen nehéz téma. Az én olvasóm az aggódó állampolgár. Ő az, aki a bioszféra állapotáról szóló dokumentumfilmeket nézi, és olvassa a hírlapok és folyóiratok beszámolóit a Föld hanyatlásáról és a biológiai sokféleség elvesztéséről. Magyarázatot keres arra, hogyan és miért jutottunk idáig, és tudni szeretné, hogyan alakíthatunk ki ebből a magyarázatból ajánlásokat. Kíváncsi arra, mit jelent a fenntartható fejlődés, milyen követelményeket használjanak a kormányok és magánvállalatok a befektetési projektjeik kiválasztásához; milyen szabályokat kellene alkalmazniuk az olyan ma4 A fogalom világos leírását találjuk P. A. David ,Clio and the Economics of QWERTY” c. tanulmänyäban, amely az American Economic Review 75. évfolyamának 2. számában jelent meg (332-337. o.). Az évek során a közgazdasági gondolkodás és gyakorlat fősodrán kívül tevékenykedő tudósok jegyezték meg, hogy a növekedési és fejlődési makroökonómiai modellekből hiányzik a Természet lényegisége. Azonban a meglévő gyakorlatokat sokkal könnyebb kritizálni, mint olyan alternatív modelleket kidolgozni, amelyek az évek türelmes munkájával használhatóvá alakított megoldásokhoz hasonló analitikai mélységet és empirikus lehetőséget kínálnak. Ez lehet az oka annak, hogy a fősodorbeli közgazdászok nem vették komolyan a kritikát. 17