Oldal 201 [201]
OCR
FÜGGELÉK visszautasítja ugyan, de a blaszíéém performansz véghezvitelének a puszta lehetősége mutatja, milyen utat szükéges bejárni a jelentések visszaszerzéséért. Nagyon mélyen érint engem a prófétának ez a szembefordulása az Örökkévalóval, amelyet annak ellenére megtesz, hogy a tisztasági törvény megtartását, csak most és csak rá vonatkozóan, a Mindenható nagyvonalúan felfüggeszti, a performansz nyilvános bemutatása idejére. Nehezen tudnék elgondolni ennél súlyosabb identitáskonfliktust egy alkotóművész életében, mégis ez az elképesztő erejű agon világít rá a jelentések nyilvános létrehozásának a tulajdonképpeni tétjére. Nem a nevetségessé válást hárítja el Ezékiel, hiszen csaknem valamenynyi performanszában végletesen kiszolgáltatja magát az őt jól ismerő (vallási) közösségnek, mélységes tudása van arról ugyanis, hogy nem lehet egyszerre megtartani az uralmi pozíciót, megdicsőülni és jelentésessé válni, ez a kettő kizárja egymást, különösképpen a szándékosan összezavart, semmiből kreált és hatalmilag kontrollált jelentések korában. Zavarkeltés az összezavarodottság korában? Nos igen, itt , hallom" az igazi téttel bíró hívást, és ez egyszerre vonatkozik az alkotóra és a Szellem intézményeire is. Arra gondolok, hogy az alkotóművész megdicsőülése maga az árulás, márpedig a legközösségibb művészet, a színház a kezünkön vált a dicsőségszerzés eszközévé. Célkitűzéseit, mindennapi működését, szerkezeti felépítését áthatja a hatalom és dicsőség megragadására folytatott harc, következésképpen tökéletesen leképezi a politikum mai és mindenkori működését, a nézőt pedig felementi az előadás és önmaga feletti íteletalkotás feladatától, feltétel nélküi hűséget várva el tőle. Az esztétikai célkitűzések leple alatt tulajdonképpen infantilizálja, majd, második lépésként, militarizálja a nézőt, alig titkolt hatásmechanizmusok segítségével gondos alaki kiképzésben részesíti őt, aminek következtében nem önmagát, hanem a színház terén kívül lapuló , ellenséget" kell felismernie és kíméletlen eszközökkel démionizálnia. G.E. Lessing (Schlegel nyomän) tett javaslata a közhasznüsägra — „mentesitsék a színészeket attól a gondtól, hogy a saját veszteségükre és nyereségükre dolgozzanak" — nem egyszerűen anyagi kérdéseket érint, hanem a kulturális intézmények lényegi autonómiáját és ideológiai szabadságát célozza meg, ami a nézőkhöz való viszonyt is egy igazán komplex dinamikában helyezi el. , Szemük láttára" — ez az Ezékiel-performanszok visszatérő motívuma, ami az inspirált tett is beszéd, valamint a beszédtett különös térbeli helyzetére világít rá: szembehelyezi önmagát a korszellemmel, kritikai attitűdöt érvényesít azokkal szemben, akik a korszellem szenvedélyes támogatói, noha valójában áldozatai valamennyien. Olyan színházra vágyom, amely elhárítja a bármilyen — és persze szenvedélyesen militáns — ideológiai buborékok létrehozását; amely a korszellem s 199 "
