Oldal 103 [103]
OCR
RITUALITÄS VIDNYÄNSZKY ES VISKY SZINHÄZI VILÄGÄBAN terminálban Woodruff rendezésében a festő egy kőasztalhoz hasonló kórházi ágyra fekszik halála előtt a színpadon, festményeit pedig a templomok oltárain állítják ki: , Megszületik a festmény, fölemelik az oltárra, ünnepélyesen leleplezik, majd harmadnapon, az éjszaka leple alatt leveszik.""" A Visszaszületésben a papírlapokkal teleragasztott fülke, a Névtelen Férfi önfelajánlásának és szenvedéseinek helye szintén értelmezhető oltárként, hiszen az előadás végén ezen keresztül jelenik meg a megváltásra utaló átvérzés. Patkó Éva rendezésben A szökés zárójelenetében a börtönben maradó Vitéz tenyeréből porfelhőt fúj a megvilágított, üres térbe, jelezvén, hogy társai átszöktek egy másik dimenzióba. A színpadtér oltárként értelmezhető, ahol az emberi életek felajánlása, átváltoztatása megtörténtnek tekinthető, s ez a gesztus magával vonja azt a szakrális csöndetis, amely az áldozat bemutatásához, megtestesüléshez és az új jelentések létrejöttéhez kapcsolódik. Visky mondatait idézve: , Nekik, nekünk lehetetlen és bizonyosan nem is kell megváltanunk egymást, elég, ha csak kitesszük magunkat a megváltásszituációnak, utána meg jöjjön, aminek vagy akinek jönnie kell." Visky színházának (különösen monodrámáinak) attribútuma a vallomásra emlékeztető megszólalásmód, szabadversformában megírt alkotásai Szent Ágoston vallomásaira emlékeztető soliloguiumok, emlékképekkel tűzdelt, önértelmező imádságok. A Visszaszületés introitusában kilenc színész jelenik meg imakönyvvel kezében, akik más és más nyelven mondanak imádságot. A valóságos szertartás csak akkor kezdődhet el, amikor tizedik szereplőként megérkezik a gyermekét gyászoló Névtelen, és elindítja az imába fonódó emlékezésláncolatot. Ugyancsak imádságként értelmezhető Tompa rendezésében a Júlia című monodráma, amely egyrészt a fogságba vetett férjet, másrészt Istent szólítja meg. A Szilágyi Enikő által alakított főszereplő imádsága során sokszor vakító fényben helyezkedik el, tekintete, mozgásai felfelé, egy embert meghaladó létező felé irányulnak. A , Pornó" névvel ellátott nő és A test történeteiben szereplő Teréz anya szintén Istennel folytatnak párbeszédet. Monológjaik során részben saját életük eseményeit mondják el, részben kérdőre vonják Istent az átélt traunmáik miatt. A szereplők olykor az önkívület határán akarják megérteni életük nehéz helyzeteit, megoldást kérnek Istentől, miközben folyton szembesítik őt azzal a kudarchelyzettel, amelybe vetette őket. Kovács Flóra meglátása szerint sajátos vonása Visky drámáinak, hogy bennük a beszélő mindig egy megnevezhetetlen létezővel dialogizál." Júlia a tehetetlenségét és kiszolgáltatottságát kéri rajta számon, valamint a férje távollétét, , Pornó" megosztja vele a megfogant élet 37 Visky: Caravaggio terminal, 10. 318 Sipos: Mint aki látja a hangot, 145. 319 Kovács: A közösség a kortárs erdélyi drámában, 199. * 101 +
