Oldal 50 [50]
OCR
PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN Pilinszky esztétikai írásaiban — ezek közül a legalapvetőbbek A teremtő képzelet és Ars poetica helyett"? — utal arra, hogy a művészet (akárcsak a színház) kezdetektől fogva vallásba ágyazott, a műalkotások pedig megtestesülésként értelmezendők, lévén a teremtés, az alkotás folyamatosságáról tesznek bizonyságot. Meglátása szerint az individuáció és a bűnbeesés óta ,a művészet a képzelet morálja, hozzájárulása, verítékes munkája a teremtés realitásának, inkarnacidjanak a beteljesitésére, helyreallitasara. »Et incarnatus est« — azöta minden remekmű zárómondata, hitelesítő pecsétje lehetne.""? Pilinszky szerint a bűnbeesés miatt megszakadt ember és Isten kapcsolata, a műalkotás segíthet a köztük levő kapcsolat helyreállításában, mert a teremtés folyamatát megismételve képes rámutatni a transzcendens világ létezésére. A költő hisz abban, hogy költészetével jóváteheti mindazt a tragédiát, ami a huszadik század során a világháborúkban és a lágerekben végbement. Pilinszky gyakran említett, az auschwitzi fénykép megpillantásához köthető trópusa -— a jóvátehetetlen jóvátétele""— a megváltáshoz való kapcsolódást jelenti az alkotói folyamat és a műalkotás által, amely hatékonysága az én háttérbe szorítása révén valósulhat meg. Vagyis két időben egymástól távol levő eseményt, a múltban megtörtént szenvedést és az alkotás jelen idejét köti össze úgy, hogy a jóvátehetetlen szenvedés, a megtörtént a trauma keresztény üdvtörténetbe ágyazódik. A holokauszt megtörténte a költő szerint botrány, amelyet a műalkotás által lehetne valamilyen mértékben helyreállítani, a tér- és időbeli korlátok felszámolásával. Mártonffy Marcell meglátása alapján a műalkotás és az alkotás folyamata egyszerre ,jelenvalóvá tétel és retroaktív tett, nyilvánvalóvá teszi, hogy Pilinszky az inkarnáció szó szerinti jelentését is mozgósítja." Szűcs Teri Pilinszky Apokrif című verse és az azokra jellemző tanúságtevő beszédszituáció kapcsán kifejti, hogy a szenvedés idején, a tanúsítandó pillanatban a nyelv néma; csak temporális elválasztottságban tud tárgyáról szólni. Ugyanakkor a nyelvét elveszítő tanúság össszeomlásában a tanú maga jellé válik, és ebben az értelemben az Apokrif beszélője a felelősségvállalást testesíti meg, amely önmaga feláldozása árán is teret akar adni a mmondhatatlan emlékezetének. Vagyis a Pilinszky-líra figyelme Jézus és az ember kiszolgáltatottságára irányul, 152 Pilinszky János válogatott művei, szerk. Illés Endre, Kardos György Budapest, Magvető, 1978, 143-156. 158 Uo., 144. Vö.: ,...a művészet a bűnbeeséssel megszakadt inkarnációs folyamat küzdelmes folytatására, korrekciójára, beteljesítésére tett kísérlet." Pilinszky: Publicisztikai írások, 622. 154 [(Éln hiszek abban, hogy jóvátehetjük azt, ami megtörtént, s méghozzá személy szerint azokkal, akikkel megtörtént... A költészet számomra, ha nem is pontosan ezt jelenti, de majdnem ezt: a jóvátehetetlen jóvátételét." Uo., 438. 155 Mártonffy Marcell: , A jóvátehetetlen jóvátétele", (Egy Pilinszky-apória önferlszámolása), Jelenkor, 58. évf., 2015/3, 348. + 48 +
