Oldal 37 [37]
OCR
KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS AZ EURÓPAI SZÍNHÁZBAN résztvevők határátlépése az előadásokban felidézett, újramondott (vagy újrajátszott) esemény intenzíven átélt jelenétől függ. Vagyis a forma az alapító esemény felidézésével és megismétlésével — amnnyiben az alapító esemény a krisztusi eseményekre utal — teret biztosíthat a transzcendencia megnyilvánulására. A műalkotás a repetíció során kiüresítheti önmagát, és teret engedhet új jelentések születésének: a krisztusi események felidézése új, az eddigiektől elkülönböző jelentésekkel töltheti fel a színielőadást. Értelmezésemben a formán azonban nem kizárólag a műalkotás formája értendő, hanem a jelenlevők teste is: a rituális — és transzformatív — funkciójú színházi előadás hatása ugyanis az emberi testben megélt tapasztalatokban érzékelhető. Ennek egyik megnyilvánulása, véleményem szerint, a forma (azaz az emberi test) elnémulása, hangtalansága, vagyis a szubjektumról való elfeledkezés. Pavis megfogalmazásával élve a jelenlevő néző először az esztétikai tapasztalatban és az anyagiság megtapasztálásában merül el, érzékeli a teret, a színész testét, hangját, az előadás zeneiségét vagy ritmusát, vagyis nem bontja tudatosan jelekre az előadást, hanem ,az ottlétükben felkínálkozó dolgok csodálkozással es nemasäggal sújtják.""" A hirtelen bekövetkező csend mind a művészeti alkotások, mind az ember testi tapasztalatának meghatározó pillanata, nemcsak a vallásos szertartások, de a rituális színházi előadások esetében is. Az elnémulás azon testi tapasztalatok kísérője, amelyek a mély összefüggések megértéséhez, az igazság megtapasztalásához vagy a szépség feltárulásához kapcsolódnak. A keresztény spiritualitásában a transzcendencia egyik megtapasztalása a befelé irányuló figyelemben, a szent iratokon vagy történeteken való gondolkodás közben mehet végbe, a rituális színházi gyakorlat pedig azzal segíti a lélek transzcendenciára való összpontosítását, hogy visszautal a több mint kétezer évvel ezelőtti szenvedéstörténetre, valamint a Szentírás legnagyobb elnémuláseseményére, Krisztus utolsó hét szavára a kereszten." Pilinszky szavaival élve: , Átadták őt az igazságszolgáltatásnak, az ácsoknak, a katonáknak, a kalapácsnak és a kalapács méretű szegeknek. / Aztán csend lett és nyugalom. Az evangéliumból tudjuk, miféle csend és nyugalom... S ez a csend arra kényszerít, hogy itt én is elhallgassak."" A nagypénteki eseményekre utaló csend a gyász, a hiány csendje: betöltésre váró vákuum. Olyan határállapot, amelyet csak egy, az embert meghaladó esemény tud teljessé tenni. A sacrum silentium a keresztény 107 Pavis: Előadáselemzés, 26. 108 Diös Istvan — Viczidn Janos (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon, V., Budapest, Szent Istvan Tärsulat, 2000, 781-784. 109 Pilinszky: Publicisztikai irasok, 786. + 35 +
