Oldal 28 [28]
OCR
PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN tesz a görög kultúrában a dionüszoszi és apollói jellemzők között. A tragédia születését a dionüszoszi színház rituális, átformáló erejében, valamint erőteljes zeneiségében látja, amelyek egyfajta teljesség átéléséhez vezethetik a résztvevőket. Tendencia, hogy az elmúlt évszázadokban a vallásos értelemben vett megközelítés, az Akárki című moralitásjáték központi gondolata — a megváltás lehetősége — a színházelméleti diskurzusokban egyre inkább háttérbe szorult, a rituális színház jelentése már nem csak a vallásossággal összefüggő színházi törekvésekre alkalmazható. A felvilágosodás óta a színházi alkotók a ritualitás fogalmát sok esetben a kereszténységre (vagy bármilyen más vallásra) való utalás nélkül használják, leginkább profán rítusokat állítanak színpadra. A rítus vagy más szóval szertartás vallási értelemben vett jelentése"! elhalványult, hasonlóan számos más, a vallás vagy a kinyilatkoztatás kérdésköréhez kapcsolódó fogalom jelentéséhez. Arnold van Gennep Átmeneti rítusok" című tanulmánya szerint a rítus — a közösség bizonyos kulturális, társadalmi eseményeihez köthető, meghatározott formájú cselekvés — elsődleges funkciója a státuszhelyzet megváltozása és a válságállapot hatására bekövetkező identitásváltás. A színház rituális vonásai az antik és középkorban az ünnepekhez és az azokon megrendezett előadásokhoz nyúlnak vissza, ezek vezették át az egyént a megszokott hétköznapi szürkeségből egy, a rítus átélése utáni, új identitással felruházott posztliminális állapotba. A különféle szertartások az ókortól kezdve a közösségi érzést erősítették, igyekeztek elhatárolni az ünnepi, átmeneti teret és időt a hétköznapiságtól. A rítusok és a hozzájuk kapcsolódó ünnepek korunkban is az adott közösség történelmének egyik legmeghatározóbb eseményét idézik, a résztvevőkre gyakorolt hatás oldaláról pedig — Erika Fischer-Lichte összegzése alapján — a liminalitás, periodicitás, szabályszerűség és transzgresszió fogalmaival írhatók le.® Richard Schechner kutatásai meggyőzően tárják fel színház és rítus különbségét: elsősorban kontextusuk különbözteti meg őket egymástól, valamint a rítus eredményességre, a színház szórakoztatásra való törekvése. Ugyanakkor megfogalmazza a rítusok (mint valós aktusok) és a rituális színházi előadások közös jellemzőit is, amelyek a térhasználat, a státuszváltás, az egyszeri és visszavonhatatlan cselekedetek kérdéskörei körül forognak."" Ez utóbbiról a következőket jegyzi meg: , A visszavonhatatlan akció ritka színházainkban. Mágiával ugyanis 64 , A rítus, szertartás az egyes részegyházak jellemző saját liturgikus és egyházfegyelmi rendszere és teológiai-lelki öröksége." Diós István — Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon, XI., Budapest, Szent Istvän Tärsulat, 2006, 631-632. Arnold van Gennep: Átmeneti rítusok, ford. Vargyas Zoltán, Budapest, LHarmattan, 2007. Erika Fischer-Lichte: Színház és rítus. Színház és rítus viszonyának története az európai kultúraban, ford. Kiss Gabriella, Theatron, 6. évf., 2007/tavasz—nyar, 5. Schechner: A performance, 31. 6: a 6 a 6 S + 26 +
