OCR
FRAZER-IMREGH MONIKA: ELETMOD, ASZTROLOGIA ES MAGIA A RENESZANSZBAN természettől fogva meglevő különleges erővel, az pedig azzal az egyedi képességgel, melyet a véset révén az égtől kellene kapnia. Az ábrázolásokat pedig az égiek jelentésének figyelembevételével kell kialakítani. Nem közli, kitől, de egyértelmű, hogy idéz. (III. 17.) Továbbra is a talizmánok teoretikusait idézi. Fejtegetés a földi és az égi formák (csillagképek) minőségei közötti különbségekről. A talizmánok teoretikusait idézi. A földön az elemi minőségek a legfontosabbak, a fény (a színek), a szám és az alak másodrendűek. Az égi formákban azonban ezek jelentősebbek, mivel ott a peripatetikusok szerint nincsen anyag, így e minőségek szinte szubsztanciának tűnnek. A matematikai formák megelőzik a fizikaiakat, hatalmuk a Földön is megnyilvánul. Az anyagi minőségek változásával a fajták még nem változnak meg, az alak és a számszerű jellemzők azonban közvetlenül tartoznak a fajta lényegéhez, s az értelemben levő ideákkal is nagymértékben összefüggenek. A fény az értelem cselekvése vagy képe. A színek pedig a fény megjelenési formái. Ezért a fénynek, azaz a színeknek, valamint az alaknak és a számoknak nagy a jelentősége az anyag égi hatások befogadására való előkészítésében. A zenei harmóniák a számok és arányok révén csodás erővel bírnak a szellem, a lélek és a test erősítésében, megmozgatásában. Az arányok pedig számokból állnak össze, ezért szinte olyanok, mint az alakzatok, vagy mintha pontokból és vonalakból készültek volna, csak éppen mozgásban. Az égi alakzatok hasonlóképpen mozgásuk révén látják el tevékenységüket: ezek ugyanis egyrészt harmonikus sugárzásaikkal, másrészt mindent átható mozgásaikkal rejtett módon hatnak a szellemre minden nap úgy, ahogy a hatásos zene szokott nyilvánvalóan. Példák konkrét alakok látványának hatásaira — az égi alakok ugyanígy hatnak. Párhuzam az uralkodó és az égiek tekintete között — mindkettő hat az alatta levőkre. Miként a szülők átadják vonásaikat születendő gyermeküknek, úgy a bolygók mindennapi mozgásából adódó alakzatai (az ég , vonásai") is azonnal átitatják az anyagot a saját jellegzetességeikkel. A talizmánkészítők szerint a vésett alakok hatékonyságához szükség van az égi alakzatokra; akkor veszik fel az egyes bolygók vagy csillagképek működését és erejét, ha a megfelelő időpontban, azaz ezek uralkodása idején hozták őket létre, és azok mására alakították ki őket. Lantos hasonlat: a megpengetett lant is megrezegteti a mellette levő, ugyanolyanra hangolt másik lantot. Szerintük az ég formájához hasonló homorú tükör is ezért képes a fénysugarakat egy pontba összegyűjtve a tárgyakat meggyújtani. Így képes a talizmán felvenni az égi minőségeket, és továbbadni azokat viselőjének. Eszmefuttatás az átlátszóságról mint a fényt befogadó sajátos képességről. Ficino az olvasóra bízza a talizmánok megítélését. + 104 +