OCR
BETHLENFALVY ÁDÁM: A TIE EMLÉKEZETE — KULCSMOZZANATOK A fókusz fogalma a tanítási dráma tervezésében használt eszköz, amely (mint látjuk) a TIE drámaírására, a színházi részek dramaturgiájára is visszahat. Romankovics Edit a Gilgames-eposz részeinek felhasználásával készített komplex színházi nevelési előadást a Káva tagjaival 2005-ben." Fontos váltásként értékelte a szakmai múltjában ezt a munkát, mert itt egy kerettörténet segítségével kínáltak kapcsolódást a résztvevőknek a történethez: , a Mesék és Történetek Múzeumába érkeztek meg a résztvevők. Ez azért volt szerintem nagyon fontos, mert ettől a ponttól kezdve nagyon tudatossá vált bennem, hogy alapvetően a résztvevőkből induljak ki, abból, hogy mit szeretnék, hogy ők milyen gondolkodáson menjenek keresztül." Ez a példa azért izgalmas, mert egyértelművé teszi, hogy a keret fogalmának Dorothy Heathcote-i értelmezése (vagyis egy drsrámapedagógiai gondolkodás), amelyről éppen a TIE társulatok számára írt nagyhatású munkájában olvashatunk, ! miként hat vissza egy drämairö-rendező koncepcióalkotására. A Kerekasztal harmadik előadásának, a Már megint itt van a szerelemnek nem egy meglévő történet, hanem egy téma, egy probléma volt a kiindulópontja.? Kaposi László szerint ezzel , azt a kötelezettséget, hogy meg kell mutatni, hogy másként is lehet gyerekeknek, fiataloknak előadást tartani, hátrább toltuk, és mentünk afelé, hogy a színház földarabolva és impulzusként használva jelenjen meg". A Már megint... esetében , a színház érinthetetlensége megszűnt. Történettöredékeket mondunk el, aztán a nézők újabb adalékot kapnak olyan színházi jeleneteken keresztül, amelyek tovább indítják, lökik a gondolkodást." Takács Gábor szerint ennél az előadásnál a tervezési folyamat is máshogy zajlott: , Nagyon érdekes volt például az, hogy házi feladatként különböző ötleteket kellett hozni. Tudtuk, hogy a szerelemmel fogunk foglalkozni, de ki kellett találjuk, hogy mi legyen ennek az egésznek a kerete." Takács az alapanyaghoz való viszonyban a váltás jelentőségét abban látja, hogy , a gyerekek kvázi rendezővé válhattak benne". Takács említi azt is, hogy Kaposi tudatosan kísérletezett rendezőként az új struktúrával a már bevált , hagyományos" szerkezetek mellett. Kaposi beszámolója szerint a próbafolyamat elején még , irodalmi alkotások részleteit vadásztuk, hosszan gyűjtögettünk, azokból szerkesztettünk szöveget. Volt néhány próbánk 30 Aki a mélységet látta, rend. Romankovics Edit, Káva Kulturális Műhely, 2005. https://kavaszinhaz. hu/aki-a-melyseget-latta/ (Letöltés: 2024. június 3.) #1 Heathcote: Jel és előjel, 18. Az írás először a brit TIE mozgalom folyóiratában, a SCYPT Journalban jelent meg. 32 Már megint itt van a szerelem..., rend. Kaposi László, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, 1993. Ebből láthatók részletek Mester Ágnes dokumentumfilmjeben: Jatszöszinhäz. A „theatre in education” Magyarorszägon, 1997. https://youtu.be/yEOjnHwMxdQ?si=RMHndXA1Sb7i4Tsy (Letöltés: 2024. február 6.) Ez esetben egyébként egy filmforgatás kínálta az említett keretet. e 101 +