OCR
GOLDEN DÁNIEL: MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK A SZÍNHÁZI NEVELÉSBEN A probléma alapvetően abból fakad, hogy a színházi nevelésben érintett intézmények egymással való kapcsolatba lépése az esetek túlnyomó részében nem tartalmi, hanem pusztán szervezési jellegű. Többnyire az történik, hogy a színházi nevelési szakemberek saját elképzeléseik mentén kínálnak valamilyen általuk hasznosnak vélt tartalmat annak reményében, hogy az találkozni tud a tanulók érdeklődésével, illetve a pedagógusok elvárásaival. Ez pedig voltaképpen semmiben sem különbözik a színházi közegben megszokott , bérletezés" logikájától, hiszen egyáltalán nincs tekintettel az egyes tanulói közösségek sajátos igényeire, ami ma már alapvető elvárás a formális oktatási folyamatokkal szemben is, a nem formális tanulási helyzeteknek pedig a lényegéhez tartozna. Ebbe az irányba mutatnak azok a kísérletek, amikor a színházi nevelési szakemberek a produkció létrehozásába, a foglalkozás fejlesztésébe vonják be a pedagógusokat és/vagy a diákcsoportokat, de általában ez is csak a bemutatóig szól, vagyis nem helyettesít egy olyan hosszútávú együttműködést, amely a szociodráma vagy a közösségi színház mintájára az adott közösség saját életéből fakadó tartalmak feldolgozásának szolgálatába állítaná a színházi nevelés eszközeit. Az interaktivitas formai A 2013-as kutatás egyik legizgalmasabb teoretikus felvetése a nyílt végű (,valédi") és zárt végű (,nem valódi") interakciók szembeállításának a kritériumok közé való beemelése volt." Ennek kapcsán a színházi nevelési események részletes megfigyelése azzal a kijózanító tapasztalattal járt, hogy az alkalmazott munkaformák közül a , színházi előadás, jelenetsor", a ,programvezetői prezentáció" és az , egész csoportos szerep nélküli munka" együttesen csaknem 6096-ot tett ki, cserébe a valódi interakciók alkalmazásában rejlő különleges tanulási potenciált kiaknázó formák jóval kevésbé voltak láthatóak."" A jelek szerint a legfiatalabbaknak ebben a tekintetben további hátrányokat kell elszenvedniük: A legtöbb óvodás program, amit láttunk, egyszerre 50—100 résztvevő számára, leginkább zárt dramaturgiájú [...] interakciókat kínáló program volt. Úgy tűnik, mintha a színházpedagógusok nagy része azt gondolná: az óvodások csak ilyen típusú játékra fogékonyak, számukra nem lehet érdemi döntéshelyzeteket, érdemi részvételt kínálni." 66 Cziboly-Bethlenfalvy: Színházi nevelési programok, 345-349. §7 Uo., 289. 8 Uo., 280. .61 +