OCR
ELŐSZÓ ——— 93 2022 — ebben az évben alakult meg a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán az a Színházpedagógiai és Színházszociológiai Kutatócsoport, amelynek központi célja a színház és társadalom komplex viszonyrendszerének vizsgálata volt. A színházpedagógiai alprojekt a nemzetközi viszonylatban elsősorban sokszínűségével kiemelkedő magyarországi színházi nevelés területét két különböző (szociológiai és alkalmazott színháztudományi) aspektusból kívánta elemezni. Akkor akart naprakész helyzetképet adni a hazai színházi nevelés pillanatnyi állapotáról, amikor a Színházi Kritikusok Céhe úgy döntött, itt az ideje elismerni , a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó" társulatokat, személyeket, előadásokat." Akkor törekedett különböző tendenciák elméletileg és történetileg reflektált analízisére, amikor avatott ítészek a harmincéves Kerekasztal Színházi Nevelési Központot és a huszonöt éves Káva Kulturális Műhelyt tartották a , Jövő" formálóinak. Mert mit is jelez ez a díj? Egyfelől igazolja, hogy az a színházi szakma, amely 2008 és 2011 között teljes értetlenséggel fogadta a Schilling Árpád nevével fémjelzett „szinhäzcsinäläst”,” immär a konstruktív pedagógia jegyében létrejövő, részvételi színházi formákkal dolgozó projektproduktumokra is , színházként" tekint. Másfelől a színházi nevelés korpuszát öntudatlanul is párbeszédbe léptette azokkal a Halász Péter-díjas színházi eseményekkel, amelyek esztétikai erteket lätnak a nem-tökeletesen (Nicht-Perfekte) végzett munkában: ! A 30 éves Kerekasztal és a 25 éves Káva kapja a Színházi Kritikusok Céhének első Jövő díját, 2022. augusztus 15. https://kritikusceh.hu/a-30-eves-kerekasztal-es-a-25-eves-kava-kapja-a-szinhazikritikusok-cehenek-elso-jovo-dijat/ (Letöltés: 2023. augusztus 4.) Jászay Tamás: Körülírások. Fejezetek a Kretakör Szinhaz törteneteböl 1995-2011, PhD-disszertäciö, Szeged, Szegedi Tudomänyegyetem, 2013, 114-127. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/ eprint/1924/ (Letöltes: 2023. jülius 17.) „A tökeletesen [Perfekte] végzett munka a lezártság, a teljesség vagy a tökéletesség ideálját implikálja. A tökéletes kész van, van eleje és vége, illetve egyértelmű a menete, ami a minőség objektíven igazolható kritériumait feltételezi. A tökéletességre törekvés /Perfektion] tehát mindig társadalmilag ránk hagyományozott normákra vonatkozik. A színészelméletekben újra és újra 19 w .7 +