OCR
V. Életvégi döntések az egészségügyi ellátás keretében \ 107 A hospice szekularizációja (a pluralizmus térhódítása) A modern hospice szellemiségét életre hívó saundersi értelmező keret a ma történeti pontjáról tekintve már csupán egy a lehetséges értelmező keretek közül, legalábbis ami a hospice szellemi alapvetését illeti, a szekularizmus ugyanis ebben a társadalmi térben is teret hódított (Bradshaw 1996; James-Field 1992). Minden olyan hospice ellátás, amely mélyebb mögöttes szellemiségében egységes és reflektált világnézeti alapot hordoz (legyen az vallási vagy nem vallási alap), nem csupán azt teszi lehetővé az ellátásban részt vállaló diszciplínák számára, hogy azok saját eszköztáraikkal, a palliatív ellátás definíciója által meghatározott keretében, meghatározott személyekre irányuló figyelemmel pusztán megjelenhessenek (a technicizáltság dominanciája) az ellátásban, hanem azt is, hogy a mögöttes szellemiség fényében gazdagon orientálhassák eszköztáraikat. A pluralista morális alappozícióval rendelkező eszköztár sajátos értékként természetesen a pluralizmus kiaknázhatóságában rejlő gondozási lehetőségmezőt hordoz magában. Itt tehát nem hierarchikus viszonyba állítható két lehetőségről van szó. Albert Camus egzisztencialista gondolkodó A pestis című regényéből Saunders több írásában is idézett egy mondatot. A regény egyik pontján Paneloux atya és Rieux doktor beszélget egy ártatlan gyermek szenvedéséről és haláláról. A Saunders által gyakran hivatkozott mondat Rieux szájából hangzik el, a párbeszéd most idézett részének utolsó mondata: ,- Azért vérlázító, mert meghaladja a mértékünket. De talán szeretnünk kell, amit nem érthetünk meg. Rieux felpattant. Minden erejét, szenvedélyét a tekintetébe sűrítve végigmérte Paneloux-t, és megrázta a fejét. - Nem, atyám - mondta. - Én máshogy képzelem a szeretetet. És mindhalálig nem vagyok hajlandó szeretni azt a Teremtést, amelyben gyerekeket kínoznak. Paneloux arca fájdalmasan megrándult. - Ah, doktor úr - mondta szomorúan -, értem már, mit hívnak kegyelemnek.