OCR
II. A halál néhány fontosabb filozófiai értelmezése \ 25 teket. Erre jó példa Montaigne. Az Esszék harmadik kötetében olvasható Az arcvonásokról című írás egyik fő témája a filozófia és a halál kapcsolata, azonban itt Montaigne radikálisan más álláspontot képvisel, mint az első kötet XX. fejezetében, hiszen megkérdőjelezi a halálról való filozofálás, az ilyen tárgyú filozófiai művek tanulmányozásának és általában a halálra való felkészülésnek a fontosságát, és az egyszerű, természetes halál eszményét fogalmazza meg. Szókratészt ezúttal is követendő példaként említi, mivel , Szókratész is arra tanít, hogy ami kell, az bennünk van, megtalálásának és használatának módjával együtt. [...] Szálljunk magunkba: meg fogjuk találni a természet igazi érveit a halál ellen, amelyek leginkább szolgálatunkra lehetnek a szükségben; ezeknek köszönhető, hogy egy paraszt és egész népek éppoly állhatatosak a meghalásban, mint egy filozófus" (Montaigne 2013, 282-283). Itt Montaigne még arra a kettősségre utal, amit korábban is képviselt: a filozófia útján és a természetet követve is részünk lehet a méltó halálban. Azonban az előbbi lehetőséget, a halálról való előzetes elmélkedést a következő mondatokban már kifejezetten elveti, mivel úgy véli, hogy a tudomány sokszor kifejezetten árt, mert a kellemetlenségek súlyosságát még jobban a képzeletünkbe vési (ezáltal gyógyítás címén megmérgez), vagy csak egyszerűen haszontalanok a halállal foglalkozó filozófiai művek, , furfangok"-nak, , megtévesztő, szószátyár ravaszkodás"-nak nevezi ezeket (Montaigne 2013: 283). Montaigne szerint egy paraszt sokkal bölcsebben viszonyul a halálhoz, és ezáltal közelebb van Szókratészhez, mint az, aki filozófiai elmélkedésekkel vértezi föl magát a halál ellen. A parasztok az élettel és nem a halállal foglalkoznak Montaigne szerint, de nem filozófiai belátások következményeképpen, hanem mert nem távolodtak el annyira az állati léttől, tudatlanságuk erény. Ezzel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy a filozofálás valóban jelentheti a halál elfedését azáltal, hogy a filozófus lényegtelen álproblémákat vizsgál és nem szembesül ténylegesen a halál problémájával. Szókratész és az egyszerű emberek párhuzama csak akkor áll meg, ha nem az állati tudatlanságot eszményítjük, hanem a természetes ész