Oldal 24 [24]
OCR
22 / BARCSI TAMÁS idea-tan, illetve a hinduizmus és a buddhizmus, de Schopenhauer ezeket is kritizálja (a buddhizmust a legkevésbé), hiszen nem az egész lélek, a megismerő lény, hanem csak az akarat elpusztíthatatlanságáról kell beszélnünk. A halál-esemény mint a szervezet működésének megszűnése nem félelmetes, írja Schopenhauer, és olyan gondolatokat is megfogalmaz, amelyeket az epikureusoknál, a sztoikusoknál, illetve Montaigne-nél is olvashatunk: mivel a halál csak az eszméletet érinti, ezért a halál csupán az a pillanat, amikor az eszmélet megszűnik, ebben nincs semmi félelmetes, ezt az elalvás vagy az ájulás alapjan ällithatjuk (Schopenhauer 2001, 211-267; Schopenhauer 2002, 337-350, 441-489). Az egzisztencialfilozöfiai megközelitesekben válik nyilvánvalóvá, hogy a halálhoz való viszonyulás meghatározó módon befolyásolja azt, ahogy az életünket éljük. Soren Kierkegaard (1813-1855) szembeállítja az önmegalkotásra képtelen esztétikai életstádiumban élő embert az etikai életstádium Önmagát választásaival létrehozó emberével, akinek a halál, az előbbivel ellentétben, nem csupán egy külső esemény (az esztétikai és az etikai életstádiumról: Kierkegaard 2005). Egy sírnál című írásában a dán filozófus megkülönbözteti a halál komoly gondolatát a halállal kapcsolatos , tréfával. Az utóbbihoz tartozik a halál minden olyan szemlélése, amelyben a szemlélő önmagát nem gondolja együtt a halállal. Kierkegaard ebben a vonatkozásban említi többek között az epikureus felfogást, tehát ha azt állítjuk, hogy a halál nem tartozik ránk, de tréfa az is, amikor az ember úgy gondol a halálra, mint ami az emberi nem sorsa és nem pedig az öve. Trefa a hirtelen halálra mint szerencsére tekinteni (ez főként a modern emberre jellemző), illetve általában a halálra mint a legnagyobb szerencsére vagy szerencsétlenségre gondolni. Tréfanak tekinthető vágyni a halálra, alvásként meghatározni azt, egy olyan állapotként, ahol végre nyugalomban leszünk, mivel ez az élettől való félelem jele. Kérdés persze — tehetjük hozzá -, hogy vajon mennyire vádolható az élettől való félelemmel Szókratész? Esetében megvolt az oka, hogy miért nem szökött meg a börtönből: a Jónak megfelelő cselekvés, amelytől a halál sem térítheti el. Kierkegaard szerint elvetendő továbbá az érzéki ember gyáva életvágya is, akivel a halál azt mondatja: , együnk, igyunk, holnap úgyis meg kell halnunk" Aki
