Oldal 22 [22]
OCR
20 / BARCSI TAMÁS a haláltól, hanem a halál gondolatától félünk a közhiedelem miatt, tehát valójában szavaktól félünk, hiszen vádlói közül senki sem ismeri tapasztalatból a halált. Ahogy láttuk, erre utalt Szókratész is a Védőbeszédben. Seneca kiemeli, hogy mivel mindig a halál hatalmában vagyunk, így, ha félni kellene a haláltól, mindig félnünk kellene. A fájdalommal kapcsolatban az epikureusoktól veszi át azt a gondolatot, hogy a haldoklást kísérő fájdalomtól sem kell tartanunk, mivel a fájdalom vagy kibírható — hiszen megveti a köszvényes, elviseli a nő szülés közben -, vagy nem tart sokáig (Seneca 2002b, 106, 165-168, 185-186, 362-368, 435-436). Montaigne (1533 - 1592), a neves francia esszéíró szintén sokat foglalkozik a halálhoz való viszony problémáival, és gyakran hivatkozik ebben a vonatkozásban (is) Senecára. Montaigne-re természetesen a vázolt szókratészi-platóni, epikureus és sztoikus halálfelfogás mellett a keresztény szemlélet is hatással volt. Az Esszék Első könyvében a XX. fejezet a következő címet viseli: Bölcselkedni annyi, mint megtanulni meghalni. A filozófia azért felkészülés a halálra — írja Montaigne - mert egyrészt lelkünket az elmélkedés kivonja belőlünk és ez némiképp a halál iskolája, másrészt a világ bölcsessége ahhoz segít hozzá, hogy megtanuljunk nem félni a haláltól. Montaigne elismeri, hogy a halál közelének elviselése nem könnyű (nem utolsósorban a halált félelmetesnek mutató rítusok miatt) még azoknak sem, akik felkészültek a halálra, hiszen egyszerre kell szembenéznünk életünk végével, és akár borzasztó szenvedéseket kiállni. De azt is írja, hogy a természet átsegít ezen is bennünket, hiszen ha az egészség megromlása miatt és nem hirtelen következik be a halál, akkor kialakul bennünk valamilyen természetes életmegvetés. Montaigne elfogadja, hogy a fájdalom valóban létezésünk leggonoszabb kísérőjelensége, de rajtunk múlik, hogy miként viseljük el: ha megszüntetni nem is tudjuk, erejét gyengíthetjük a megfelelő lelki hozzáállással, illetve erényekről tehetünk tanúbizonyságot. Montaigne is hangsúlyozza - Ciceróra hivatkozva - azt a Senecánál is gyakran olvasható epikureus eredetű gondolatot, hogy a heves fájdalom rövid, a hosszantartó pedig enyhe.! Másrészt azt ' A modern orvoslas által meghatározott korszakban ez az állítás már nem feltétlenül igaz, hiszen a nagy fájdalommal járó súlyos betegségben szenvedők életét
