Oldal 15 [15]
OCR
I. BEVEZETÉS. HALÁL ÉS KULTÚRA Barcsi Tamás 1. FÉLELEM A HALÁLTÓL ÉS A HALHATATLANSÁGI FANTÁZIÁK Az emberek számára feltehetően egyik kultúrában sem könnyű szembesülni a halállal. A halálfélelmet azonban enyhíti, ha az adott kultúrához tartozók értelmet tudnak adni a halálnak, haldoklásnak, ha vannak ezek elviselését, feldolgozását megkönnyítő szokások, rítusok. Itt természetesen nem az elkerülhető veszélyektől oltalmazó halálfélelemről van szó, amely hasznos, hiszen óvatosságra int bennünket (Bitó 2005, 120). Az elkerülhetetlen halállal kapcsolatos félelem viszont rombolja az embert. Pontosabban inkább félelmekről kell beszélnünk: az ember retteghet a saját elmúlásától, a családtagjai, barátai elvesztésétől, a haldoklással együtt járó szenvedéstől, vagy akár magától a haláleseménytől, tehát az életből a halálba való átmenettől is, persze lehet, hogy a halál nem mindegyik aspektusa nyugtalanítja ugyanolyan mértékben. Norbert Elias, a neves szociológus is felhívja a figyelmünket, hogy a halállal való szembenézés minden korszakban nehéz volt, mindig szükség volt valamiféle vigaszra, ezért alakultak ki a kollektív halhatatlansági fantáziák: a halálról való , kellemetlen tudás és az azt elfedő fantáziák tehát valószínűleg az evolúció ugyanazon órájának szülöttei" (Elias 2000, 45). Ha például a keresztény középkort vizsgáljuk témánk szempontjából, azt mondhatjuk, hogy a vallás által nyújtott vigasz segíthetett a haldoklónak, illetve a hozzátartozóinak, akiknek meg kellett birkózniuk az elvesztésével. A haldoklás továbbá társas esemény volt, a különböző népi és vallási rítusok nagyon fontos szerepet töltöttek be. A halálban a Sors mutatkozott meg, a haldokló elfogadta a halált egy szokásszerű, nyilvános rítus keretében (Ariés 1987, 411). A középkori ember leginkább a hirtelen haláltól félt, mert ekkor nem részesülhetett az , utolsó kenet" szentségében. Az elmondottak nem jelentik azt, hogy idealizálnunk kellene a középkort, hiszen
