Oldal 99 [99]
OCR
3.8. A női szexuális diszfunkciók kortárs megítélése ! 97 vezetek és a vágy maga is ilyen alapvető, pszichobiológiai és evolúcióspszichológiai tartalommal megtöltött nemi különbségeket mutat, miért lehetséges az, hogy korunkban jellemzően diszfunkcióként ragadjuk meg a nők szexuális magatartásának természetéből fakadó egyéni különbségeket? Bancroft munkásságának az FSD vonatkozásában talán legfontosabb érdeme, hogy rávilágított arra, hogy az alacsony libidó medikalizációja magában hordozza a csúszós lejtő (slippery slope) érvelési hibáit, hiszen az alacsony szexuális vággyal rendelkező nők azokban a helyzetekben is patologikusnak tűnhetnek, amikor szexuális viselkedésük (tüneteik) egy alapvetően adaptív válaszreakcióra visszavezethetők. , Érthető okokból a stressz, a depresszió, a jelentős fáradtság vagy a partner viselkedésében fennálló negatív vagy fenyegető motívumok folyamatos jelenléte a szexualitásra való fogékonyság adaptív gátlásához vezetnek" (Bancroft 2002, 454). Sajnálatos módon ez a felismerés sokáig nem kellő hangsúllyal jelent meg sem a szakirodalomban, sem a laikusoknak szóló médiumokban, továbbá az orvosok és a közvélemény részéről is jellemzőbb volt a női szexuális diszfunkciók redukcionista, sematizáló attitűdje. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy azokban az esetekben, amikor a betegség kánonjához tartozó tünetek egy adott időszak alatt együttesen fennálltak, rögtön elindultak azok az asszociációk, amelyek a személy medikalizációjához vezettek. Bancroft kiváló példával szemlélteti, hogy az orvosi narratíva által hogyan fordulnak át a szexuális devianciák (normaszegő szokások) szexuális diszfunkciókba. 1999-ben az Egyesült Államokban a szexuális diszfunkcióiról szóló reprezentatív mintán végzett kutatási eredményeket jelentettek meg. A vizsgálat celja az egyes diszfunkciök gyakoriságának és prediktorainak (előrejelző tényezőinek) felmérése volt. Konklúziójuk, hogy a szexuális diszfunkciók az ezredforduló amerikai társadalmának népegészségügyi problémájának számítottak. Ezek jellemzően nagyobb mértékben érintették a nőket (4396), mint a férfiakat (31%) (Bancroft 2002). Bancroft élesen bírálta a cikk szerzőit azért, mert azok a közlemény számára a főbb megállapításaik között felértékelték a statisztikai adatközlés nyers számadatait. Ennek következményeként a kutatásban szereplő értékes következtetések,
