Oldal 93 [93]
OCR
3.7. A női frigiditás metamorfózisa ! 91 érezhetően befolyásolta a pszichoszomatikus orvoslás úttörőjének, Adolf Meyernek pszichobiológiai paradigmája, melyhez az úgynevezett zsigeri neurózis kifejezés is társul (Angel 2010). Ennek lényege, hogy a nők érzelmei ok-okozati kapcsolatban állnak az úgynevezett urogenitális pszichofiziológiai zavarokkal, többek között a frigiditással is. 1968-ban a DSM-II a nők szexuális rendellenességeinek klasszifikációjában csak abban a tekintetben hozott változást, hogy a szexuális zavarok közé a dyspareunia (behatoláskor, szexuális aktus közben/ után jelentkező fájdalom) is bekerült (APA 1968). A medikalizáció redukcionista szexualitás képéhez ténylegesen csak a DSM-III 1980-as megjelenése vezetett, amelyet paradigmatikus átmenetnek tekinthetünk a pszichoszomatikusból a biológiai pszichiátria felé. Ennek alapvetése, hogy a nők szexuális diszfunkcióinak hátterében korábban feltételezett pszichoszomatikus betegségmodell indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonított a pszichoszociális faktoroknak. A biológiai pszichiátria ezektől axiomatikusan próbálta magát függetleníteni, és ezzel azt hirdette, hogy a patologikus és normális állapotok között egy jól definiálható empirikus határvonal húzható. A nők szexuális problémái ettől fogva olyan mentális zavarokként kerültek meghatározásra, amelyekről ekkoriban feltételezték, hogy (1) diszkrét entitások, és (2) a biológiai pszichiátria explicit diagnosztikai kritériumrendszerével minden kétséget kizáróan azonosíthatók (Haslam 2000). Ez a vízválasztó konceptuális fordulat részletesebb elemzést kíván, így a következőkben arra keressük a választ, hogy a mentális zavar biomedikális pszichiátriai modellje, amely a DSM-III-at meghatározta, milyen konceptuális hiányosságoktól szenved, és ez hogyan befolyásolta a nők szexuális diszfunkciójának megítélését. Fontos látnunk, hogy a DSM-III programjának szárnypróbálgatása már jóval korábban, a XIX. század végén is megfigyelhető. A biológia diszciplináris forradalma, és az orvostudomány diagnosztikai tökéletesedése, apatomechanizmusok pontosabb megértése, a pszichiátriára is nyomást helyezett. Az általános kóroktan paradigmához hűen Anne-Charles Lorry (1726-1783) is az idegrendszer rostjainak rendellenességeivel azonosította a mélabú egyes formáit. Később Pierre Cabanis (1757-1808) francia orvos is azt feltételezte, hogy az erkölcsi
