Oldal 76 [76]
OCR
74 / 3.ANŐK TESTÉNEK ÉS SZEXUALITÁSÁNAK MEDIKALIZÁCIÓJA ember személyiségfejlődésében egyes momentumokat későbbi magatartások és személyiségvonások determinánsaiként azonosít. Szasz tulajdonképpen Karl Popper ismeretelméleti téziseit felhasználva amellett érvelt, hogy a pszichoanalízis historicizmusa épp olyan biopszichológiai világképen alapul, mint maga az orvostudomány. Kritikáját tehát a pszichoanalízis redukciócentrikus működési elvére fűzte fel. Ennek alapja, hogy szakértői vizsgálatok során az ember múltját, jelenét és jövőjét egyes tipizálható életeseményeken keresztül felépíthetőnek gondolták el. Ez a koncepció magában foglalja annak (legalábbis elméleti) lehetőségét is, hogy a diagnoszta történelmi előrejelzéseket is tegyen, mivel feltételezzük, hogy az emberi magatartás jövőbeli változatai megjósolhatóak egy alapvonásaiban változatlan szubjektum viselkedésmintázatainak tükrében. Mondhatnánk, hogy a viktoriánus kor természetrajza óta nincs új a nap alatt, ugyanakkor az 1800-as évek tudományos elitje , jóslás" helyett mértéktartóbban, inkább csak a veszély és elfajulás lehetőségeit társította a tipizält „torz szubjektumokhoz”. Az egyen elettörtenetenek minel precízebb feltárása természetesen a jövő kiszämithatösägät is pozitiv irányba befolyásolja. A folyamat (prediktívnek mondható) sikere ezáltal nagyrészt a diagnoszta (akár mágikusnak is mondható) képességein, valamint a tipizáció pontosságán múlik. A XX. század közepére tehető a pszichoszomatika tudományának diszciplináris megújulása is, amelynek elméleti alapját a pszichoanalitikus mozgalom nozográfiájának (kórleírási módszertanának) logikája nyújtotta. Paradigmája szerint az egészséges és kóros emberi magatartások megragadásához a személyiségszerkezetek irányából kell közelíteni (Csabai 2004). A hisztéria leírása mint szélsőséges érzelemnyilvánításokkal, nyugtalansággal együtt járó klinikai tünetegyüttes, a már Hippokratész korában is megfigyelhető. Fontos azonban, hogy annak a diszkurzív hatalmi stratégiának a kezdete, melyben a tudomány a hiszteroid szubjektumot az egyén létének alapszerkezetével azonosította, csak az 1800-as évektől vált jellemzővé. A hisztéria orvosi hatókör-bevonódásának háttér okai közös természetűek azokkal, amelyekre a maszturbáció és ahomoszexualitás vonatkozásában rämutattunk (läsd 1.3.-1.4. fejezetek). A foucaultiänus hatalomertelmezésünk alapján olybá tűnik, a viktoriánus kor diszkurziv hatalmi
