Oldal 73 [73]
OCR
2.11. Medikalizacié és iatrogenezis \ 71 állam törvény- és jogszabályalkotó normatív mechanizmusaival. Ennek oka, hogy a kórosnak tekintett testi és lelki állapotok számának növekedése anélkül is megtörténik, és annak ellenére is legitim, hogy azokról az egyén tudomást szerez(het)ne. A patológiák, akárcsak a jogszabályok, tehát interiorizáció nélkül is normatív fenomének, azaz akkor is hatnak ránk, ha nem tudunk velük belső indíttatásunkból azonosulni. Az orvos szerepe összességében egyszerre jogalkotói és bírói. Jogalkotói abban az értelemben, hogy a biomedicina technikai fejlődése kaleidoszkópszerűen megsokszorozza a kórosként leírható állapotok számát. Bírói, hiszen mint elfogulatlannak gondolt megfigyelők, az orvosok az egészség és betegség értékein keresztül minősítik az egyént a jó és rossz, a hasznos és haszontalan, a normális és abnormális vagy az értékes és értéktelen fogalmi kettősségek felhasznäläsäval (Illich 1976b). A modernkori betegségalkotás általam vizsgált példái is felhívják a figyelmet arra, hogy a medicina egy egyébként testi-lelki-szociális komponenseivel teljesen elégedett egyént annak legnagyobb megelégedettsége ellenére is beteggé, de legalábbis tökéletlenné nyilváníthat, ha az a társadalmi elvárásoknak nem felel meg (lásd 1.5.-1.8. fejezetek). Az , értéksemleges terápia" vagy értéksemleges orvoslás mindezeket összegezve Illich értelmezésében nem más, mint két oximoron, hiszen a betegségek leírása feltételezi a betegségek megalkotásának szociokulturális aktusátis. A betegségalkotók, diagnoszták, kezelőorvosok szubjektivitása sokszor megkerülhetetlen, így a medicinára sokan a hatalom gyakorlásának modernkori eszközeként tekintenek.
