OCR
2.4. A homoszexualitas medikalizacidja és demedikalizacidja \ 33 hatalmi, a szubjektumot és az egész társadalmat alapjaiban meghatározó (adminisztráló, felügyelő, teremtő) mátrix. Foucault a pszichiátria hatalmi működésének archeológiai vizsgálatát feltáró Bolondság története (1961) című kötetében így ír az újfajta hatalmi erőviszonyokról: , A nyugat-európai ember lassanként megtanulja, mit jelent, hogy eleven faj az eleven világban, hogy van teste, vannak életkörülményei, van várható életkora, egyéni és kollektív egészsége, vannak módosítható erői, és hogy van egy olyan tere, ahol a lehető legkedvezőbb módon el lehet osztani ezeket az erőket! Ez a hatalom számára kedvező biopolitikai érdekeket szolgáló konstelláció alakult ki a XIX. században azáltal, hogy a szubjektumota szexualitás különféle dimenzióiból megkomponálta. Foucault így folytatja: , Alighanem ez az első alkalom a történelemben, hogy az ember biológiai meghatározottságai visszatükröződnek a politikában; az élet ténye már nem az a megközelíthetetlen talapzat, amely csak időnként bukkan fel, a halál és a végzet kiszámíthatatlan szeszélyei szerint, hanem bekerül a tudás meg az élet folyamataiba beavatkozni kívánó hatalom hatókörébe is" (Foucault 2000a, 147). Mindezek tükrében válik igazolttá, hogy a XIX. századi identitáspolitika apránként egy újfajta társadalomszervezési vállalkozás, a biopolitika hatása alá került. A biohatalom számára jól látható szervezőelvek mentén, racionalizált, tudományos diskurzus felhasználásával tárul fel a szexuális szubjektum és a társadalom egésze. Mivel egy organizmus téridőbeli létező, így beilleszthető valamilyen célokság által vezérelt fejlődéstörténetbe. Az ember ennek tükrében válik normálissá vagy éppen abnormálissá. A biohatalom nem tett mást, mint felhasználta az ember fiziológiai, főként nemi sajátosságait, és normalizálta (elfogadható és elfogadhatatlan keretbe zárta) azokat. Foucault elvitathatatlan érdeme, hogy felismerte, a biológia deskriptív (leíró) tudományos működése mellett előtérbe került annak preskriptív (előíró) programja is. Az organikus fejlődés normalizációja ugyanis megteremtette a lehetőséget, hogy a hatalom cselekvési alternatívákat dolgozhasson ki azokra az esetekre, ha az egyén abnormális fejlődési ütemei jelentkeznének. A biológia és az orvostudomány tehát normalizáló tudományterületek, amelyek specializációik által, pl. a szexo