Seite 21 [21]
OCR
2.3. A maszturbäciö medikalizäciöja &s demedikalizäciöja \ 19 Az önkielégítés felügyelet alatt tartása tehát preventív és kuratív szempontból is egyaránt lényeges stratégiai részét képezte a XVIII. század közigazgatási rendjének. Ezen a ponton érkezünk el Foucault egyik igazán lényeges gondolata, az úgynevezett , repressziós hipotézis" cáfolatához. Mint érvel, a rendfenntartás alapja nem lehetett a szexuális szokások elhallgatása, vagy a nemiséget korlátozó nyelvi szemérem. Éppen ellenkezőleg! Foucault hangsúlyozza, hogy bár a nyelvi közlést ellenőrzés alatt tartották, hiszen , kodifikálták a metaforahasználat retorikáját; azaz megszabták, hogy a testiség milyen nyelvi és fizikai keretek között tárulhatott fel, ez azonban nem vezetett el a szexualitásról szóló diskurzus spontán befagyásához, vagy módszeres befagyasztásához. A Tudás akarása (1999) fejezeteiben Foucault épp ellenkező hipotézissel dolgozik, vagyis hogy a szexualitás történetének repressziós hipotézise téves. Foucault tehát annak a tételnek az igazolására törekszik, hogy már a XVII. századi kereszténység szexuáletikájának is része volt az egyén szexualitásának szervezett keretek közé zárt diskurzussá formálása, és a társadalom kikényszerített , beszéltetése”. Egy diskurzus (discours) Foucault értelmezésében önmagánál fogva is olyan hatalmi keretet nyújt, mely körülhatárolja, hogy az egyénnek egyes témákról milyen nyelvi eszköztár által, hol és kiknek lehet vagy éppen kell megszólalnia, ami természetszerűleg repressziót (lehatárolást) is jelent. Foucault felhívja rá a figyelmet, hogy a tradicionális keresztény lelkipásztori gyakorlat diszkurzív keretei mellett a XVIII. századra a szexualitásról meghonosult egy patologizáló, új beszédforma is: a maszturbáció orvosi-élettani narratíváját előnyben részesítő hatalom nyelvi eszközei új lendületet adtak a nemi fejlődés és a szexualitás normalizációjának. A maszturbációellenes propaganda eszközeként új irodalmi műfajként megjelenhetett a , beteg által írott levél; amelyeket feltételezhetően orvosok (is) írtak. Az egyik ilyen szöveget, amit eredetileg Tissot közölt az 1760-as években, Foucault hosszabban idézi, majd a végén maró gúnnyal csapja agyon: ; Ez a szokás a legborzalmasabb helyzetbe taszított. A legkisebb reményem sincs rá, hogy még éljek néhány évet. Mindennap rémület fog el. Látom a halált nagy léptekkel közeledni [...] Amióta (rossz szokásomra szert
