OCR
Függelék 515 együttes megléte. (Kár, hogy a szóbeliségben élt, és nem írta meg mindazt, amit tudott. Az életművét jól tükröző tanulmánykötet összeállítása is tanítványai és fiatal kollégái, Sohajda Ferenc és Szekeres András, történész lánya, Benda Borbála, valamint kollégája, Kövér György munkája.) Ezt a kettősséget jól tükrözi doktori értekezése is, amely a kvantitatív társadalomtudományos történelem és a mikrotörténelem megközelítésmódját ötvözi egyfelől, másrészt pedig a forrásokról tanítja meg alapvető dolgokra történész olvasóját. Annyit állít, amennyit a források mesteri módon elvégzett kritikája után szerinte a jelen pillanatban a vizsgált kérdésről bátran elmondhatunk. Teszi ezt iskolapéldáját adva annak is, hogyan lehet szinte teljesen transzparenssé tenni a történetírói szöveget. Személyisége sohasem nyomakodik mondanivalójának elébe: egyszerű és zömmel mellérendelő mondatok sorjáznak értekezésében egymás után, metaforákat, hasonlatokat alig használ, igen gazdaságosan bánik a jelzőkkel - stílusának legfeltűnőbb jellemzője a díszítetlen tárgyszerűség, a túlinterpretálásnak, az irodalmiaskodásnak a nagyon is tudatos kerülése. A forrás ugyanis — ahogy arról a könyv számtalanszor meggyőz — nem beszél magától. Az egy forrásból egyféle elemzési módszerrel levont konklúziók rettenetesen sérülékenyek, szinte esetlegesek — és semmi esetre sem megbízhatók. Mintegy az egészet, a kort kell ismerni, lehetőleg a források összességét, hogy ezek egy hosszú folyamatban a történész fejében is elrendeződjenek, s Ockham borotváját alkalmazva kialakuljon benne egy összkép, amelyben bizonyos források szavahihetőnek, míg mások megbízhatatlannak minősülnek; egyes elemzési eredményeket ránézésre el lehet vetni, másokat viszont megfelelő mérlegelés után elfogadhatónak lehet tartani. Az ideális az lenne, ha a forrásbiztonságnak azt a szintjét érhetné el minden történész, amellyel Benda Gyula rendelkezett — de addig is ez a könyv példát mutat arra, miképpen lehet egy kort a szerteágazó forrásanyag imponáló ismeretével igen sokféle vizsgálat tárgyává tenni, s ekként bemutatni. Budapest, 2007. január Szijartö M. Istvan