OCR
Függelék 513 Ahogy azt a 15. fejezetben láthatjuk, a halászok foglalkozási csoportja zárt volt: főleg halászdinasztiák alkották, különösen a 19. században. Vagyonosabb részük házon és szőlőn kívül földdel is rendelkezett. A halászok külső házassági kapcsolatai (főleg a jómódúak esetében) a gazdatársadalom, továbbá az iparosok felé mutattak. A módos Gombocz família több generátársadalmi csoportról, melynek bemutatása egyébiránt vázlatos maradt. A negyedik rész vizsgálatait az indokolta, hogy itt a szerző a valós társadalmi kapcsolatok által kialakított létező társadalmi csoportok elemzésére tett kísérletet. Ez agazdák esetében meg is valósult, de mär az iparosoknäl mindössze (ismételten kimondott) eredménye a vizsgálatnak a társadalmi kétosztatúság, nem pedig kiindulópontja. A polgárvárosiak kimaradtak az elemzés első (intézménytörténeti) köréből, itt találkozunk velük először (bár természetesen az anyakönyvekben és a demográfiai elemzésekben jelen voltak ők is). A több jó esettanulmány megállapításai azonban nem pótolják a csoport átfogó jellemzésének hiányát (mobilitás, iskolázottság, vagyonosság, házassági és keresztszülői hálózatok stb.). Hasonlóképpen a halászokról szóló fejezet is a befejezetlenség érzetét kelti, és itt sem egy valós társadalmi csoport konkrét vizsgálata történik meg úgy, ahogy azt a gazdák esetében láthattuk. KESZTHELYI TÁRSADALOM — MAGYAR TÁRSADALOM: BENDA GYULA HAGYATÉKA A könyvet végigtekintve összefoglalhatjuk, hogy milyen volt a keszthelyi társadalom - illetve milyennek kell a mezővárosi és sok tekintetben általában a magyar társadalmat elképzelnünk a 18. század második és a 19. század első felében. Ezt a társadalmat népesedési tekintetben a mozdulatlanság — mondhatjuk a Le Roy Ladurie-féle histoire immobile — jellemezte, valtozdsai inkább ingadozások, mint határozott változási trendek voltak. Egyrészt azt tehetjük ehhez hozzá, hogy a halandósági csúcsok nem érték el a korábbi nyugat-európai élelmezési válságok mértékét, másrészt viszont a halandóság mutatóinak javulását a korszak végén a kolera lerontotta. Ugyanezt a mozdulatlanságot mutatták a vagyonelemzések is. A nukleáris családos háztartások aránya a 18. század közepén 80—-9099ra rúgott, ami teljesen illeszkedik a nyugat-európai modellhez. A népesség zöme 3-6 fős háztartásokban élt. Nem a rendi választóvonal osztotta meg a mezőváros társadalmát. Keszthelyi nemesi társadalomról nem beszélhetünk.