Oldal 506 [506]
OCR
504 Függelék A szerző többnyire ezeken a mikrotörténelmi esettanulmányokon keresztül fejtette ki nézeteit egyes kérdésekről. Már a következő oldalon hosszú idézetet olvashatunk egy végrendeletből — majd további öt sorjázik egymás után. Korábban is szerepeltek a kötetben illusztrációszintű példák, ám ezek (éles ellentétben a demográfiának a teljes népességre vagy annak jelentős részére vonatkozó kvantatív vizsgálataival) most túlsúlyba kerülnek, és a dolgozat második részében elsősorban a mikrotörténelmi szintűvé mélyülő esettanulmányok hordozzák az érvelés súlyát. Ezek győzik meg a hallgatót arról, ami a szerző állít, ezek alapján képzeli el magának a kor Keszthelyét. Ugyanakkor az is igaz, hogy a nézőpont mikrotörténelmivé válása miatt nem olyan egyértelmű a generális konklúzió. Először a Kutyás család sorsán láthatjuk, milyen töredékes és torz képet mutatnak az adójegyzékek a háztartás hosszú időtávú alakulásáról. A végrendeletekben a családok-háztartások konkrét élethelyzetei tűnnek fel, méghozzá általában hosszabb időtávban, mutatva a változásokat: miként önállósodtak a gyermekek, hogyan részesedtek a családi vagyonból. Kiderül, hogy a keszthelyiek zöme általában 3-6 fős háztartásokban élt. Mind a fiú-, mind - és különösen - a leanygyermekek esetében igen elterjedtnek tűnik a házasság előtti cselédi szolgálat egy idegen háztartásban. Az apa halála után a családi vagyon gyakran megmaradt az anya kezelésében, aki egyes részeit átadhatta gyermekeinek. A szülők halála után általában, de nem feltétlenül megtörtént az osztály a következő generáció tagjai közt. A szántóművelő háztartásokban volt a legerősebb törekvés a fiúk munkaerejének a megőrzésére, és itt inkább alkalmaztak idénymunkaerőt. Az inasok-legények stabil jelenléte a kézműves háztartásokat jellemezte. Keszthelyre általában (mind a 18., mind pedig a 19. század derekán) a töredék háztartások magas aránya volt jellemző. A 8. fejezet elején (Idegenek, vidékiek és bevándoroltak — a vándorlás problematikája) mintegy bevezetésként a szerző rövid modellben foglalja össze Keszthely demográfiai fejlődését. Ebből kiderül, hogy a bevándorlási többlet nem kevesebbet, mint nagyjából a felét adta a város népességnövekedésének a 18. század végétől a 19. közepéig. Ez indokolja alapos vizsgálatát. A be- és kivándorlásra vonatkozó többféle forrásból összerakott, kombinált becslések bravúrosak — mintapéldái annak, hogy a leküzdhetetlennek látszó (s talán legjobban a szerző által ismert) forrásbeli nehézségek megkerülésével miként lehet érdemi és megbízható eredményre jutni. Ez a fejezet stílusában is a hatodikhoz áll közelebb, nem a hetedikhez: makroszemléletű kvantitatív vizsgálatai dominálnak a kisszámú ismertetett esettel szemben.
