Page 504 [504]
OCR
502 Fiiggelék népesség létszámának kérdésein túlmenően a termékenység, a halandóság és a házasodás jellemzőinek alakulásával foglalkozott a szerző. A Józsefkori népesség-nyilvántartó rendszer adatainak extrapolálásából kiderült, hogy a korábbi évtizedekre vonatkozóan Benda Gyula népességszámra vonatkozó becslései jobbak, mint az egyházi és adóösszeírások számaiból kikövetkeztetett adatok — azaz a demográfiai finommunka igenis hasznos és értékes volt. Ezen összeírásokra (vagy később Ludovicus Nagy adataira) is igaz a 4. fejezet alapján tett megállapítás: nem annyira a források alapján tudjuk meg, milyen volt Keszthely népessége, mint inkább Benda Gyulától azt, hogy ezek a források mennyire (nem) megbízható adatokat szolgáltattak erről. A két népszámlálás alapján azt is megállapíthatjuk, hogy egészen 1851-ig érvényes: nem a különféle forrásadatok, hanem a szerző születésszám alapján tett becslése mutatja a legjobban a népességszám változásának tendenciáit. A Benda Gyula által elvégzett aprólékos családrekonstitúciók adatai ennek következtében nagy súllyal kell hogy latba essenek Magyarország 18. század demográfiai képének majdani megrajzolásakor. A felvázolt összkép szerint a 18. század elejétől Keszthely népessége a Rákóczi-kori visszaesés után stagnált, majd a század közepén növekedésnek indult. Ez a növekedés utóbb lelassult, majd a századfordulón új lendületet kapott, amely kitartott a 19. század közepéig. A folyamatot a szőlőhegyekre történő erősödő kitelepülés és a zsidóság arányának dinamikus növekedése kísérte. A népesség növekedése tekintetében a természetes szaporodáshoz ugyanilyen mértékben járult hozzá a vándorlás pozitív mérlege, azaz a betelepülés — egyébként a természetes szaporulat nem volt mindig pozitív. Ellentétben a társadalomban másutt megfigyelhető, határozott irányú mozgásokkal, népesedési tekintetben Keszthelyt a vizsgált száz évben a mozdulatlanság jellemezte. A változások inkább ingadozások, mint határozott trendek voltak. Egyrészt ugyan a halandósági csúcsok nem érték el a korábbi nyugat-európai élelmezési válságok mértékét, másfelől azonban a korszak végén a halandóság mutatóinak javulását a kolera lerontotta. Az egy házasságra jutó születések száma 4-5 közt ingadozott. A , finomabb" családrekonstitúciós vizsgálatból is az derült ki, hogy 1750 és 1809 közt egyértelmű trend nélkül ingadozott a termékenység, méghozzá a nyugateurópaihoz képest határozottan magas szinten. A csecsemőhalandóság nem változott, a kisgyermekkori halálozást viszont javította a halandósági válságot hozó évek elmaradása, és a felnőttek átlagos élettartama is kitolódott. Jóllehet a felnőttek számára a házasságban élést az életviszonyok kikényszerítette egyértelmű norma írta elő — amint azt az újraházasodások is
