Seite 188 [188]
OCR
186 A népesség a történeti demográfia szemszögéből tattak ki a szőlőhegyeken, 1819-ben viszont már 204-et. A változás részben lehet az 1817. évi városi tűzvész hatásának (az esetleges kiköltözési hullámnak) egy évvel megkésett észlelése, de a keresztelési anyakönyv adatai inkább hosszabb folyamatként mutatják a szőlőbe költözést. Az 1819. évi dika a városban is megváltoztatja az utcák és adózók sorrendjét, tehát inkább egy alapvető revíziót hajtottak végre a dikátorok, s ennek során nőtt meg a szőlőhegyen regisztrált lakosság száma. A kiköltözők háromnegyede a városban már korábban is házatlan zsellérként volt feltüntetve, tehát házzal nem bírt. 1822 és 1823 között még egy kisebb ugrást észlelhetünk (208-ról 272-re) a szőlőhegyi adózók számában. További forráskritikai gond, hogy a keresztelési és temetési anyakönyvekben számos bejegyzés olyan szőlőhegyi lakosokra vonatkozik, akik az adójegyzékekből hiányoznak (extraneus, azaz külső birtokosként sem tüntetik fel őket), vagy csak több évtizedes késéssel jelennek meg azokban. Mindez arra mutat, hogy a szőlőhegyeken is számolhatunk az adóösszeírások által nem regisztrált, lappangó népességgel. A szőlőhegyen élők esetében az is probléma, hogy az összeírások szemlélete többször változik, és a jogi helyzethez igazodva valójában erősen torzít. Mivel a szőlőhegyeken nem úrbéres népesség élt, 1778-tól kezdve a kinnlakókat házatlan zsellérként írták öszsze, azaz házaik után nem adóztak. Minden értékelés, amelyik ennek alapján elszegényedő keszthelyi népességről ír, alapvetően hibás szemléletű. Természetesen a szőlőhegyi kinnlakást lehet negatívan, akár az anyagi helyzet romlásaként is értékelni, de erre az adójegyzék önmagában nem bizonyíték (a szőlőhegyekkel foglalkozó tanulmányomban kimutattam, hogy a házak, a lakásberendezések értéke kint mindig alacsonyabb, mint a városban, s a kinn élők szőlöbirtoka is átlagában csekélyebb, mint a bent élőké).! 1831-ben az összeírások szemlélete megváltozott, a szőlőhegyeken is házakat és házas zselléreket írtak össze, de később is előfordult, hogy a szőlőhegyi házak kimaradtak az adózásból. A zsidó közösség tagjai esetében is erősen változó az adóösszeírások szemlélete. 1747-től 1770-ig csak taksafizetőként jelennek meg, azaz vagyonuk, mesterségük ismeretlen marad. A megnevezések elárulják, hogy pálinkafőző, szűcs és szabó is van a zsidó taksafizetők között, de a városi összeírásokból nem sokkal többet tudunk meg róluk. 1770-ben foglalkozásukat is részletesebben megnevezik. A dikális jegyzékekben 15 Benda Gyula 1997a.
