OCR
IIO A népesség a történeti demográfia szemszögéből összeírás. Az eredmény inkább a plébános által elképzelt változásokat (a szőlőhegyi kitelepülés, a zsidó lakosság gyors növekedése) tükrözi, mintsem a tényleges népességszámot és annak növekedését. 1848-ban a belügyminisztérium csak a zsidó vallású lakosságot íratta össze. Keszthelyen 668 izraelita vallású lakost vettek számba (néhányan az itt összeírt helyi illetőségűek közül máshol tartózkodtak, tehát a jelenlévő zsidó népesség ennél kisebb volt)." A berendezkedő neoabszolutizmus igazgatási és katonai célból 18501851-ben népszámlálást rendelt el és hajtott végre. Keszthelyen ez az első modern népszámlálás a városban 3701 főt (jogi népesség), Polgárvároson 533 főt talált, az ekkor már önálló községekké alakult szőlőhegyeken 2556 lakost írtak össze, azaz a jogi népesség 6790 volt (a tényleges népesség a nagyszámú idegen miatt 7352)." A nem nemesek összeírása (conscriptio ignobilium) és az egyházi névtárak számainak elemzése azt mutatja, hogy a központi és a helyi igazgatásnak a 19. század első felében sem sikerült megbízhatóan nyomon követnie a népesség változását. A valós számok megállapítása sem a városnak, sem az uradalomnak nem volt fontos. A megyei igazgatás, a diéta pedig nem óhajtotta a népszámlálást. A reformmozgalommal megjelent az ország megismerésének igénye, de a reformeszmékkel együtt felnövő hazai, magyar nyelvű leíró statisztika legismertebb szerzője, Fényes Elek is csak a rendelkezésére álló gyenge minőségű adatokat használhatta fel. Az 1785. évi első és az 1850-1851-ben végrehajtott katonai célú népszámlálás között tehát megint csak nincs szilárd adatunk a népességről, legfeljebb Nagy Lajos ismeretlen eredetű lakosságszáma kötheti öszsze a két pontot. A felsorolt összeírások, statisztikák alapján összeállíthatjuk a keszthelyi népességszámra vonatkozó kortársi adatok, becslések összefoglaló tábláját. 7 A Zala megyei eredmények Zmlt IV.102.c. 18 A häzankenti összeiräs: Zmlt IV.9.a. 1 Fényes Elek 1836 és Fényes Elek 1851. Fényes Elek forrásaira lásd Benda Gyula 1981; Dányi Dezső 1998.