OCR
156 e Élettörténet és pszichoterápia beszélésének színterén pedig nem csupán a team, de a páciensek is teljesen szabadon megnyilvánulhattak, mindenki mondandójának súlya volt, akár szimbolikus, akár konkrét szinteken értelmezendő azokat. Az új osztályt megálmodók úgy érezték, nem hiába tartott olyan sokáig a tervezés, előkészítés időszaka: Tündérhegy - örökölt nevének megfelelően álomosztállyá vált olyan értelemben, hogy itt valóban sikerült megteremteni a pszichoterápiás rezsimet:"! azt a helyet, ahol az intézményben együtt, és nem csupán egymás mellett dolgoznak a kollégák; ahol minden cselekedetnek és szónak jelentése és jelentősége van, ami a terápia szolgálatába állítható. Az osztály kezdetektől elkötelezett volt a pszichoanalitikus szemléletmód, az analitikusan orientált gyakorlat mellett, noha más módszereket, többek között viselkedésterápiás elemeket is használtak, ha a beteg patológiája azt kívánta, és a személyzet tagjai közül többen más módszerekben is képzettek voltak. Mivel tisztán pszichoterápiás intézményt kívántak létrehozni, — a legtöbb neurózis osztálytól eltérően - nem vagy alig alkalmaztak gyógyszeres kezelést ebben az időszakban, és a lelki és szomatikus kezelés párhuzamos végzését is kerülték. Az orvosok és a pszichológusok egyaránt alapvetően pszichoterapeutai feladatokat láttak el, tehát itt szó sem volt a pszichológusok sokat panaszolt alárendeltségéről: mindössze abban különbözött a kétféle munkaerő, hogy a terápiás tevékenységen túl az orvosok a kivizsgálás szomatikus, a pszichológusok pedig a pszichés részét végezték, és az előbbiek az esetleges gyógyszerelést irányították. A kezelés csoporthangsúlyú volt, vagyis a betegeket és a személyzet minden tagját magában foglaló nagycsoporton kívül részlegcsoporton, kiscsoporton, szocioterápiás csoporton és szobacsoporton vettek részt a páciensek, emellett egyéni terápiás ellátást kaptak; az ambuláns rendszerben gondozható betegek pedig egyéni és csoportos analitikusan orientált terápiában, esetleg pár- és családterápiában részesültek."? A szocioterápia korántsem csupán betegfoglalkoztatást jelentett Tündérhegyen: pszichoanalitikusan orientált alapon működő művészetterápiás módszerspecifikus csoportvezetést, közösségépítést (NÉMETH 1993: 31). A Mérei- és Hidas-tanítvány Németh László úttörő munkája nyomán - aki azért kezdett el terápiával foglalkozni, mert úgy tapasztalta, hogy , számos embert rongált meg a történelem, az aktuális társadalmi lét" (NÉMETH 2014: 2) -, az ő vezetésével indult a Hegyen a szocioterapeuták hazai képzése, alighogy elkezdődött az osztályos munka. A szocioterápiás csoport mellett 1984 májusában egy ambuláns, mindenki számára mindenféle kötelezettség nélkül hozzáférhető biblioterápiás alapú klubot: a Hamvas Béla Kört is elindítottak 1 Történeti interjú II[/8/156. + Harmatta Janos: Tanulmány az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy) jövőjéről. Kézirat. (OORI Irattár.) Budapest, 1993. 7—14.