Page 155 [155]
OCR
5. Intezmenyesüles « 153 A Völgy utca nem csupán Vikár György iránti tiszteletből kerül ebbe a fejezetbe, aki azt írta: , Ha valaha megírja valaki a magyar pszichoterápia reneszánszának történetét, a Völgy utcai osztály szerepét semmiképpen nem hagyhatja ki" (VIKÁR 1998b: 327), de Vikárnak kétségtelenül igazat kell adnunk ebben az ügyben. Tündérhegy létrejöttéhez ugyan nem kapcsolódott közvetlenül, mégis fontos szerepet játszott a pszichoterápiás szemléletmód, kezelés elterjesztésében, és ezzel bizonyos mértékig az új osztály előzményét jelentette, éppen úgy, mint a többi, akkor működő pszichoterápiás osztály. Harmatta János adatai szerint Tündérhegy megalakulásakor csak Budán mar 10 pszichoterapias osztaly létezett (HARMATTA 2019a: 376-377). Nem mondhatjuk tehát, hogy az új osztály a másik 10 - és ezeken kívül az ország többi pontján lévő - intézmény , leszármazottja" lett volna, de ezek mégis több szempontból is kapcsolódtak az új osztályhoz. Egyrészt korábban Tündérhegy megalapítói éppen ezen osztályok némelyikén dolgoztak. Másrészt a számos osztály léte jelezte azt a társadalmi igényt, amelynek révén az új intézményt álmodók álma beteljesülhetett. Ezeken a pszichoterápiás (más néven: neurózis) osztályokon az úgynevezett , kis pszichiátriai" kórképekkel foglalkoztak. A Völgy utca, hivatalos nevén az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet Férfi Neurózis Osztálya tehát egyike volt a Budán működő intézményeknek, már 1957 óta létezett. Fodor Sándor, az Egészségügyi Minisztérium elmeügyi előadója volt az, akinek sikerült elérnie, hogy az egykori Sándorvilla épületét megszerezze, ott pszichoterápiás profilú osztályt alakíthasson ki. Az ott dolgozó orvosok valamennyien érdeklődtek a pszichoanalízis iránt - bár ekkor még nem rendelkeztek különösebb képzettséggel e téren -, és szabadságukban állt az analitikus szemléletet is beemelni a kezelésbe. Fodor , szabálytalan egyénisége" lehetővé tette a - jó értelemben vett -— módszertani kísérletezést, többek között a más intézményekben tiltott módszer használatát is (VIKÁR 1998b: 328). Az első főorvosnak csakhamar rá kellett jönnie, hogy a rendszer csak látszólagos szabadságot adhat, ugyanis 1962ben egy külföldi társasutazásról nem tért haza. Helyére 1963-ban Pertorini Rezső került, akinek tevékenysége nem csupán szakmailag jelentett komoly előrelépést, a pszichoterápia hazai megújulásáért és minél szélesebb körű elismeréséért küzdött, számos újdonsággal. Magyarországon az elsők között volt, aki csoportterápiás módszert alkalmazott az osztályán (POPPER 1980: 299) -, de sikerült olyan körülményeket teremtenie, amelyet egy orvosa így írt le: , szinte lubickoltunk abban a szabad alkotói légkörben, mely ezt az osztályt jellemezte" (HORvÁTH 1998: 324). Pertorinitól igencsak távol állt a merev, diktatórikus vezetési stílus, akárcsak a durvaság, tapintatlanság. Leginkább bátorítóként lehetett rá gondolni, aki úgy próbált segíteni, elemezni, és kollégáinak is azt tanította, hogy megnyilatkozásai soha ne legyenek túlzottan élesek, bántóak (C. MOLNÁR
