OCR
4. Képzés e 101 megismerkedett (PLÉH 2001: 141). Kinevezésében imponáló tehetsége, kiváló képzettsége és kutatói gyakorlata mellett nyilván az is sokat számított, hogy még középiskolásként a Galilei Kör tagja volt, a Rákosi-per idején pedig a külföldi sajtó tolmácsaként működött (HuNYADY 1985: 374). Megbízását , szünetelő tanszéket ellátó megbízottként" kapta — ugyanis lélektani tanszék formálisan nem létezett, csupán intézeti munka folyt. Az 1947/48-as tanévtől az intézeti igazgató Várkonyi, ugyanakkor az intézet vezetője Kardos Lajos volt (PÁZMÁNY 1948b: 62; PÂZMANY 1949: 99).$ Mind a lélektan iránt érdeklődő orvostanhallgatókról, mind a lélektant hallgató bölcsészekről elmondható, hogy nem csupán az egyetemen képződtek. A szakmai gyakorlatra, gyakorlati képzésre számos lehetőségük nyílott: Paneth Gábor például a Fővárosi Nevelési Tanácsadó munkatársaitól sajátította el a Szondi- és a Rorschach-teszteket, a játékterápiát, és ők ajánlottak neki analitikust is (PANETH 2013: 11). Barkóczi Ilonának az érettségi elnöke adott ajánlólevelet Méreihez, és egyetemistaként részt vehetett a szociometriai értékelésekben, szintén megismerkedett a legfontosabb pszichodiagnosztikai tesztekkel, és nagy érdeklődéssel hallgatta a Tanár Úr szuggesztív előadásait (BARKÓCZI 1998: 14). A Méreit meg a Szabadegyetemröl ismerö fiatalember természetesen szintén bekapcsolódott mestere kutatásaiba: többek között a háborús bűnösökkel és prostituáltakkal is foglalkozhatott." Vikár György a lipótmezei Lélektani Laboratóriumában Benedek István tanítványául szegődött, elvégezte sorsanalitikus szemináriumát, de még ennél is nagyobb hatást gyakorolt pályájára, hogy a főorvos betegek közelébe engedte: osztályán pácienseket exploráltatott, teszteket vehetett fel (VIKÁR 1998: 297). A háború utáni néhány évben szabadon folyhatott az analitikus képzés, a személyes analízisek, és a pszichoanalitikus egyesület számos ismeretterjesztő előadást is szervezett az érdeklődőknek." Az 1949/50-es tanév gyökeres változásokat hozott az egyetem életében. Az Orvoskaron megszűnt a pszichoanalitikus szemléletű oktatás, a pszichoanalízisben jártas magántanárokra, többek között Gartnerre sem tartottak igényt. A Bölcsészkaron tulajdonképpen Kardosra és Várkonyira szűkült az amúgy sem nagy Intézet. Továbbra is tanítottak általános lélektant, neveléslelektant - utöbbit kettő minden tanár szakosnak előírták. Az új idők jeleként mindenkinek hallgatnia kellett a Bevezetés a történelmi materializmusba, a Dialektikus materializmus és a Párttörténet tárgyakat, és kötelezővé tették az orosz nyelv tanulását is. Szintén az új idők jeleként értelmezhető, hogy az In"4 Várkonyi Hildebrand Dezső életéről és pályájáról részletesen lásd: SZOKOLSZKY 2021. "5 Történeti interjú [/8/232—233. "6 Például: Mit adhat a pszichoanalízis apedagógusnak? Magyar Nemzet 1947. január 10. 3(7). 4.