Oldal 99 [99]
OCR
4. Képzés e 97 dekelni kezdte, és 1911-ben fel is kereste Ferenczi Sándort, amikor hallotta, hogy , lélekelemzési bevezető tanfolyamához hallgatókat keres": ezen a tanfolyamon - egykori hallgatója szerint -— Ferenczi mindent megtanított arról az attitűdről, ahogy a neurotikus páciensekkel bánni kell (HERMANN 1998: 96). Hermann hamarosan elköteleződött a pszichoanalízis mellett, belépett a magyar egyesületbe, és nem sokkal később annak titkárává választották. Pszichoanalitikus-karrierje - kortärsaihoz hasonlöan - nem volt toretlen: évekig háborús szolgálatot teljesített, és 1919-ben, inmár tanársegédként, az életét talán még intenzívebb veszélyben érezte, amikor is a fajvédők hajtóvadászatot rendeztek a zsidó egyetemi polgárok után. Ekkor, a menedékké vált kis egyetemi szobában egy másik későbbi neves analitikussal, az akkoriban medikus Bálint Mihállyal rettegett közösen, és kötöttek életre szóló barátságot (HERMANN 1998: 97). Hermann volt az a Kádár-korszak pszichoterapeutái közül, aki Ferenczitől tanult (bár nem az egyetemi képzésben, hanem szeminaristaként), többször értekezett Freuddal, és jelentős szerepet töltött be az egyesület életében annak feloszlatásáig — ezért a társaság formális megszűnése után is döntéshozó fórumként, , atyaként" tisztelték. Az 1907-ben született Székács (Schönberger) István képzése valamivel formálisabb volt. Éppen Hermann Imrénél, az egyesület Tanulmányi Bizottságának akkori elnökénél jelentkezett azzal, hogy analitikussá szeretne válni. Döntésében a nyilvánvaló érdeklődés mellett az vezette, hogy felmérte: az állami egészségügyi rendszerben zsidó származása miatt nem alkalmazzák (ő is átélt egyetemi zsidóveréseket), a kis magánlaboratóriumában végzett munka pedig nem elégséges a megélhetéshez (HADAs 1995: 19-20). Személyes, egyben tanulmányi analízise mellett bizonyos idő elteltével elméleti és technikai szemináriumra járt, a , laikus", vagyis nem orvos és nem pszichológus végzettségű, csupán saját analízise révén kiképzést nyert Kovács Vilmához,""" illetve Hermann Imréhez. Székács elbeszélése szerint különösen Kovács Vilma óráitól kapott sokat, ugyanis az esetmegbeszéléseken ő és asszisztensei minden esetben úgy tudtak reagálni, hogy az , olyan volt, mint a simogatás": tisztelték és bátorították a képződőket. Hasonlóan sokat jelentett számára az órát követő , második szeminárium", amely az éjjel fél 12-kor végződő alkalom után kezdődött, amikor a négy jelölt hazafelé, Pestre indult Budáról, és órákig beszélgettek még az elhangzottakról, illetve ehhez kapcsolódó gondolataikról, és olyannyira belefeledkeztek az eszmecserébe, hogy jó néhányszor át- majd visszamentek a Lánchídon, csak hogy tovább lehessenek együtt. Szintén jó tanulási alkalom volt számára az úgynevezett kontrollan304 Kovács Vilmäröl: BORGOS 2018: 206-208. 305 Interjú Székács Istvánnal (1998). Az interjút készítette: Mészáros Judit. Kézirat. (M. J. tulajdonában.) 8.
