OCR
4. KÉPZÉS 4.1. Képzésbe kerülés A felsőoktatásba való bekerüléssel kapcsolatban több esetben számoltak be nehézségekről a terapeuták, és ezeknek csak egyike volt a nem megfelelőnek számító származás. A kiváló eredmények sem bizonyultak mindig elegendőnek a felvételhez, ilyen esetben helyhiányra hivatkozva utasították el a jelentkezőt. Ha a származással volt gond, általában jó választásnak bizonyult egy év fizikai munka, amelynek révén a felmenők származása , törlődött", az illető munkásnak számított - azonban olykor még ez sem bizonyult elégségesnek, mint a már említett Szakács Ferenc esetében, aki egy év esztergályosság után próbálkozott újra a felsőoktatásban, de így is elutasították (és mint említettem, végül kapcsolatai révén került be a gyógypedagógus szakra) (SZAKÁCS 2019: 395). Pethő Katalin nagybátyja orvos volt, az ő példája vitte a későbbi pszichiáternőt a pályára, azonban először helyhiányra hivatkozva nem vették fel az egyetemre. Ekkor a Ganz munkása lett, és ahogy a korabeli sajtó megfogalmazta: , többet tanult ez alatt az idő alatt, mint a gimnáziumban" (GALLA-KOVÁCS 1976: 8). A fiatal lány kétségtelenül számos új tapasztalatot szerezhetett az acélhengerek mellett, de újabb - sikeres - felvetelije sorän bizonyára többet számított, hogy a hatalom, jelen esetben az egyetem döntéshozói úgy néztek rá, mint aki más minőséget, legalábbis valamiféle többletet képvisel egy kitűnő tanuló, orvoscsaládból származó jelentkezőhöz képest. A munkaviszonyban állóknak a munkahely támogató állásfoglalása is szükséges volt a jelentkezéshez, és mivel a későbbi pszichoterapeuták jelentős része gyógypedagógiai, tanári vagy éppen orvosi alapképzettséggel, esti tagozaton végezte a pszichológia szakot, ez a követelmény az átlagosnál jobban érintette ezt a csoportot. Természetesen voltak olyanok is, akik nem gördítettek akadályt a jelentkezők elé: a munkásmozgalmi múlttal rendelkező főnöknö ügy nyilatkozott, hogy „»En nem akadälyozok meg egy fiatalembert se abban, hogy körülményeinknek megfelelően kifejtse a képességeitx, valami ilyesmi. Kicsit elvtársiasan hangzott, de nagyon emberi dolog?" -— összegezte kissé meglepőnek mondott tapasztalatait az egykori beosztott és fiatalember." Ez a megengedő magatartás valószínűleg tényleg kevéssé számított általánosnak, legalábbis interjúalanyaim inkább arról számoltak be, hogy nem ment ez olyan könnyen. soo "Történeti interjú [/2/35.