OCR
2. A rendszer és a pszichoterápia s 63 májú pantomimjátékot adtak elő", amely kb. 1 órán keresztül tartott." A 150 fős társaság többsége állítólag elítélte a darabot és távozott, a maradók pedig 3 részre osztva kiscsoportos terápiás ülést tartottak egészen másnap délutánig, amikor feloszlott az összejövetel, azzal a tanulsággal, hogy az extrém hosszúságú csoportterápiák nem járnak különösebb haszonnal. Az alkalom következménye volt, hogy valaki bejelentést tett az illetékes szerveknél, és a főorvost elmarasztalták az ügyben. A másik jelentés szintén egy „tärsadalmi kapcsolattól" származott, azonban ez az illető csak másodlagos forrásból, dr. Buda Bélától értesült az eseményekről. Elmondása szerint Buda is a szervezők között volt. A színházi előadást - a jelentő elbeszélésében: , szex darab" - kiscsoportokban beszélték meg. Mérei csoportjában éjfél felé kezdett elfajulni a beszélgetés, de nem az erotika irányába: a neves pszichológus megemlítette az értelmiség elnyomottságát. Ez volt az a kijelentés, amely az államvédelem képviselőjénél elfogadhatatlannak bizonyult, és amely után állítólag Goldschmidt főorvos elhagyta a terepet. Másnap valaki értesítette a pärtközpontot is.'” A szexuális tematika számos alkalommal előkerült Mérei anyagában. Köztudomäsü volt, hogy , elragadtatással és csodálattal bánt a női nemmel," de korántsem csupán erről volt szó a róla szóló jelentésekben. 1973 decemberében például arról értesítették a Politikai Alosztályt, hogy még szeptember végén többnapos szocioterápiás képzést tartottak Intaházán, mintegy száz fő részvételével. Szeptember 27-én jó hangulatban töltötték együtt az estét, szeszes italt is fogyasztottak, amikor felvetődött, hogy - a nagy melegre való tekintettel - kellemes lenne egy éjszakai fürdőzés. Mesteri község közeli, meleg vizű strandját nyitották ki számukra, és a Mérei vezette 12-15 fős kis csoport kb. hajnali 4-kor tért vissza az éjjeli strandolásból. A bejelentő megígérte, hogy hamarosan átadja a résztvevők névsorát és más részleteket." December 4-én meg is érkezett a lista, igaz, töredékesen, mert mindössze hét főt, tehát a résztvevők kb. felének nevét tudták összeszedni. A jelentés szerint Mérei arról akart tapasztalatot szerezni, hogy a meztelen testek közelsége milyen hatással van a résztvevőkre, de végül arra terelődött a szó, hogy a pszichológusnak szüksége van-e autóra, így nem lett semmi a kísérletből. (Nem lakásában tartottak előadást (Dohány utcai lakásszínház). 1976-ban kollégáival emigrált, New Yorkban telepedtek le, közös vállalkozásuk, a Sguat Iheatre világhírűvé vált. Később Magyarországos is nagy sikert arattak vendégszereplései, a rendszerváltás után pedig számos előadást rendezett Budapesten is. 2018-ban a Trafó és a Színház című folyóirat Halász Péter-díjat alapított, amelyet az adott év legprogresszívebb színházi produkciója kap. Lásd: HALÁSZ 1991; GÖTZ 2000; SERES 2006; Koós 2013. 6 ABTL - 3.1.5 - O - 10986/4. Figyelő-dosszié: Mérei Ferenc. 3. köt. Jelentés. 1972. ápr. 21. 30. 97 ÁBTL - 3.1.5 - O - 10986/4. Figyelő-dosszié: Mérei Ferenc. 3. köt. Jelentés. 1972. ápr. 25. 32-33. 198 Interjú Fonyó Ilonával, idézi: Borgos 2006: 26. 99 ÄBTL - 3.1.5 - O - 10986/4. Figyelő-dosszié: Mérei Ferenc. 3. köt. Jelentés. 1973. dec. 1. 54.