OCR
56 e Élettörténet és pszichoterápia az egyetemet, minden bizonnyal egy olyan semmivel sem törődő orvos lesz belőle, aki csak minél több pénzt próbál összeszedni" - hangzott a markáns itelet.'” A mondatból nem csupán azt szűrhetjük le tanulságul, hogy az ügynökök kevéssé értenek a jövőbe látáshoz, hanem azt is, hogy az egyébként könnyen barátkozó , Halápi" bizony úgy találhatta: ez a medikus kemény dió. Két év azonban elég volt hozzá, hogy valamiképpen a medikus barátainak belső köreibe kerülhessen. Ez alatt a két év alatt mindketten szorgalmasan látogatták Fekete Anna kis társaságát, ahol egy idő után a kör tagjai újra szabadabbnak érezték magukat, és a hitéletre, egymás vallásos irodalommal történő ellátására is több gondot fordítottak, de nem hanyagolták el a szórakozást sem. A fiúk elhozták bemutatni jövendőbeli feleségüket (ha éppen nem innen választottak maguknak valakit), hogy őket is befogadják a közösségbe. SSajátos, külön világot teremtettek, és igyekeztek fenntartani. A fiatalok hitbéli elmélyülése és a hasonló meggyőződésűek társaságába integrálása lehetett a csoport legfőbb tevékenysége, de például emellett 1963-ban már Erdélybe is igyekeztek magyar nyelvű vallásos irodalmat eljuttatni. Utóbbi miatt, , Halápi" jelentései alapján azonnal tájékoztatták a román hatóságokat. (A tartótiszt úgy értékelte, hogy ez egy új vonás a , kizárt szeminaristákból, egyházi alkalmazottakból és más fanatikus hívőkből álló csoportnal”.)'* Az idézett jelentés a pszichoterapeuta személye szempontjából is sokatmondó. Az ügynök ugyanis előbbiek mellett előadta, hogy szeptember 22-én avatták doktorrá a fiatalembert, akihez bizonyára sikerült sokkal közelebb kerülnie, hiszen az avatandónak ebből az alkalomból fellátogató édesanyjával és húgával is találkozott, de beszámolt az avatást követő ebédről is.15 Érdemi terhelő információt azonban továbbra sem volt képes szállítani a , fanatikus hívőről". Interjúalanyommal kapcsolatban ebből az időszakból legalább két másik ügynöktől is érkeztek jelentések. ,, Feledy" 1962-63-ban több alkalommal arról számolt be tartótisztjének, hogy a Budapesten egyetemi tanulmányokat végző Forrai Botond bencés szerzetes kiscsoportos foglalkozásokat tart szobájában a Központi Szemináriumban, melyeknek a medikus - több egyetemista fiúhoz hasonlóan - rendszeres látogatója." Az államvédelem emberei természetesen jóval többnek, pontosabban másnak látták ezt a közösséget, mint egy vallásos csoportosulást: illegális tevékenységként értelmezték öszszejöveteleiket, és elrendelték a tagok szigorú ellenőrzését."7 Egy 1963-ban, 162 ÄBTL - 3.1.2 -M -34616. Munkadosszie, „Haläpi”. 1961. jün. 17. 195-196. 3 ÄBTL - 3.1.2 -M -34616. Munkadosszie, „Haläpi”. 1962. dec. 13. 40. 164 ÄBTL - 3.1.2 -M -34616. Munkadosszie, „Haläpi”. 1963. okt. 8. 180-181. 165 ÄBTL - 3.1.2 -M -34616. Munkadosszie, „Haläpi”. 1963. okt. 8. 180. 166 ABTL - 3.1.2 -M -37076. Munkadosszié, ,Feledy Zsolt”. 1962. okt. 27. 93. 1 ÂBTL - 3.1.2 -M -37076. Munkadosszié, ,,Feledy Zsolt”. 1963. szept. 19. 247.