OCR
34 e Élettörténet és pszichoterápia nem minden forrás maradt fenn, ami fontos lenne számunkra. Másrészt akár azt is feltételezhetjük, hogy a jelentések, tartótiszti beszámolók esetleg tartalmazhattak olyan részleteket, amelyeket mások később magukra nézve nemkívánatosnak tekintettek, és emiatt az egész forrást megsemmisítették. Mivel azonban , Violát" éppen jelentéseinek politikai értéktelensége miatt zárták ki a hálózatból, utóbbi feltételezés esetében nem valószínű. Noha ezt sem vethetjük el végképp - kérdés például, hogy a hadnagy kinek küldte el jelentéseit. A kompromittáló vagy annak vélt iratok megsemmisítésére nincsenek bizonyítékaink, de mindenesetre joggal feltételezhető, hogy jócskán létezett ilyen gyakorlat a rendszerváltást megelőző időszakban. Gyakran éppen csak abból következtethetünk erre, hogy semmiféle dokumentumot nem találunk egy adott kórházi osztályról, melynek vezetője közismerten jó kapcsolatot ápolt az Állambiztonsággal. Másként fogalmazva: az, hogy valakivel kapcsolatban nincs fellelhető állambiztonsági irat, az önmagában egyáltalán nem bizonyítja, hogy soha nem is volt, és az illető nem dolgozott ügynökként, vagy éppen nem volt megfigyelés célpontja. Természetesen nem csupán a BM-dokumentumok sajätossägairöl szölhatunk a , Viola"-ügy kapcsán: az anyagból meglehetős részletességgel leírhatók az állambiztonsági szolgálatra szervezés módja és körülményei is. A doktornő az ügynöki tevékenységét , önkéntesen" és , hazafias alapon" végezte - így fogalmazott a tartótiszt, és ezek nem általa felállított kategóriák voltak, hanem az állambiztonság egyetemes retorikájának részét képezték. Mint láttuk, ez a megfogalmazás valójában egyáltalán nem jelentette azt, hogy , Viola" önként jelentkezett volna szolgálattételre, vagy akár csak egyetlen bejelentést tenni a hatóságoknál. A kezdeményező fél egyértelműen a hatalom volt. A doktornő beleegyezett abba, hogy jelentéseket készít , a hibákról", de ezt önkéntes vállalásként feltüntetni igencsak torzításnak tűnik. Az idézett intézkedési terv 5. pontjánál lévő - fentebb említett - megjegyzés pedig nem hagy kétséget afelől, hogy így vagy úgy, több-kevesebb kényszert alkalmazva a beszervezés szinte biztosan megtörtént volna. A , hazafias alapon" kifejezés az önkéntességgel párhuzamosan használt fogalom: arra vonatkozik, hogy a leendő informátorban alapvetően a , népi demokrácia" hívét sejtették, őt magát nem sorolták az ellenséges elemekhez. Azonban nem csupán a politikailag megbízhatónak számítókat tették ügynökké: számítottak azok szolgálataira is, akik ellen terhelő — btincselekményre vonatkozó -, vagy kompromittáló - megítélését, hírnevét veszélyeztető - adatokkal rendelkeztek, tehát tulajdonképpen megzsarolták az illetőt. A harmadik és egyben legkevésbé számottevő kategóriát az anyagi érdekeltségből történő beszervezés jelentette, amit külföldön élők, külföldi állampolgárok esetében alkalmaztak. (Illetve létezhettek vegyes szempontú megkörnyékezések, például a szocialista rendszer híveinek mutatkozó külföldi