OCR
24 s Élettörténet és pszichoterápia tények is hamisak!"? Vagyis: még akkor, ott, a hatóság emberének is teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a bűnlajstrom , kissé" hosszúra nyúlik és , kissé" valószínűtlen. Éppen ezért a már megszüntetett Pszichoanalitikai Egyesület ügyeiről elejtett mondatok sem tűnnek a legmegbízhatóbbaknak (pl. nem valószínű, hogy ez így hangzott volna el: , Felvettük a kapcsolatot a külföldi frajdistákkal [sic!], és bejelentettük, hogy életben vagyunk. A kapcsolat felvétele hasznos volt, mert kaptunk fejenként 10 dollárt."5). A kihallgatók újra és újra visszatértek Székács tevékenységének firtatására is, amelyre József láthatóan igyekezett semmitmondó válaszokat adni (pl. nem volt különösebb kapcsolat köztük az egyesületi munkán kívül, csak egy környéken laktak, és időnként Székácstól, mint politikailag képzettől kérdezgettek akommunisták álláspontjáról, de nem megbízásból - mire ismét a szokásos egyik tiltakozäs, az „Ez nem igaz!" volt a válasz.)"" A két pszichoanalitikus kihallgatasi jegyzőkönyveit olvasva nyilvánvalóan nem a Pszichoanalitikai Egyesület vagy a zsidó hitközségek tevékenységéről, hanem magáról a Rákosi-rendszer működéséről, értékrendszeréről tudhatunk meg többet - még akkor is, ha bizonyos igazságmorzsákat nyilván tartalmaztak a ki tudja, milyen eszközökkel kikényszerített vallomások, például hogy az analitikusoknak komoly külföldi kapcsolatrendszerük volt. Végül József András sem került bíróság elé, fél év vizsgálati fogságot követően, 1953 szeptemberében szabadon engedték® - hiszen Sztálin halála után már a cionista perek megrendezésére sem volt szükség. Némi politikai enyhülés, oldódás tehát érzékelhető volt, ami többek között azzal járt, hogy megkezdődhetett a korábban szinte népellenes tevékenységnek beállított pszichológia, pszichoterápia rehabilitációja, noha ekkor még hangsúlyozottan csak megkezdésről lehetett szó. Például az 1950-ben állását vesztett Mérei 1956 júniusában, a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Főbizottságának nyilvános vitáján szót kaphatott, és többen egyetértettek vele abban, hogy , teljesen helytelen a polgári pedagógia minden eredményének sommás elvetése." A gyűlésen megfogalmazták, hogy szükséges mindazon , becsületes, marxista-leninista" kollégák rehabilitációja, akiket a hatalom adminisztratív eszközökkel félreállított; Mérei ennek kapcsán deklarálta, hogy ő a demokrácia és a szocializmus elkötelezettje, és dolgozni kíván." 6 ABTL - 2.1 - 2.1 - VI/74 (V-111788). Vizsgálati dosszié. Dr. József András. Jegyzőkönyv, 1953. márc. 14. 71. 6 ABTL - 2.1 - 2.1 - VI/74 (V-111788). Vizsgálati dosszié. Dr. József András. Jegyzőkönyv, 1953. márc. 11. 63. §4 ABTL - 2.1- 2.1 - VI/74 (V-111788). Vizsgalati dosszié. Dr. Jozsef Andras. Jegyzkényv, 1953. apr. 6. 108-109. Jozsef Andras fogsagardl lasd. még: NOVAK 2020. 66 Sz. .: Számvetés és önvizsgálat. Köznevelés 1956. augusztus 15. 12(16). 359-360. §7 Sz.J.: uo.