OCR
20 s Élettörténet és pszichoterápia József Attila Kórház vezetője. A Habsburg József Ferenc főherceg palotájából átépített 60 ágyas kórházat egyébként 1946 júliusában, az Elektromos Művek dolgozói részére avatták fel (Palatinus u. 2.)." 1949 júliusában, amikor négy kórházat átvett a főváros, ez is fővárosi kezelésbe került," októberben pedig a Szent János Kórház fiókkórházaként működött tovább." 1969-ben az intézmény fővárosi pszichoterápiás módszertani központtá vált." Szinetár tehát 1945-ben analitikusként kezdte újra gyógyítói tevékenységét, és nagyszabású tervei voltak a mentálhigiénét illetően, azonban 1949 áprilisában - az időközben végbement ideológiai fordulathoz illeszkedve már hajlott arra, hogy a lelki betegségeknek elsősorban társadalmi okokat tulajdonítson. Elmondása szerint mind az úgynevezett vasárnapi neurózis, mind a nők hisztériája csökkenni fog a kiszolgáltatottság mérséklődésével: ,Egy olyan társadalomban, ahol a dolgozók életszínvonala állandóan emelkedik, ahol az egészségügyi berendezések jók, ahol a gyermekeket arra nevelik, hogy megismerkedjenek a valósággal, és szembe merjenek nézni a realitásokkal, fantáziájukat helyes irányba, a termelő munka felé vezetik, ilyen társadalomban egyre kevesebb lesz az ideges ember." 1949 májusában, a hévízi orvoshéten pedig a , Materialista és idealista világnézet harcáról beszélt az ideggyógyászat területén." Az 1951/52-es tanévben a pártiskolásoknak készített lélektani tanulmányát bizonyára olyan jelentősnek tarthatták, hogy később nagyobb fórumon is közzétették: eszerint a , burzsoá objektivizmus", a belülről bomlasztás jelensége az orvosoknál is megfigyelhető, ennek egy fajtája a freudizmus elmélete és gyakorlata: vagyis amikor a társadalmi jelenségeket freudi nyelven értelmezzük, azoknak mélylélektani jelentést tulajdonított, vagy éppenséggel: freudi megállapításokat pavlovi fogalmakkal álcázunk - természetesen mindkettő feltétlenül kerülendő (SZINETÁR 1952). Szinetár Ernőről többen is úgy vélekedtek, hogy belépett az Államvédelmi Hatóság kötelékébe, de legalábbis alkalmanként az ÁVH-nak is dolgozott (HARMAT 1994: 401; LÁNYI 2001: 63; HipAs 1998: 117), (esetenként Mindszenty börtönidejével is összefüggésbe hozták a nevét""). Bár államvédelem4 Városházi hírek. Magyar Nemzet 1946. július 4. 2(145). 3. 5 Négy kórházat átvett a főváros. Világ 1949. július 8. (1228). 1. 16 A napirendre felvett tárgyak ismertetése. Fővárosi Közlöny 1949. november 5. 60(44). 6. 7 . Ugyanekkor a 100 ágyas pesthidegkúti kórház a János Kórház fiókintézményévé vált. Öt területi vezető kórház Budapesten. Magyar Hírlap 1969. január 17. 2(16). 8. # Egyre csökken az ideges emberek száma. Világosság 1949. április 22. 5(92). 3. 1 A szülészet, az ideggyógyászat, a szemészet új eredményei. Szabad Nép 1949. május 28. 7(123). 6. 59 Halälât követően rövid írás jelent meg róla - N. M.: A színe visszája: Kiegészítés egy nekrológhoz. Új Magyarország 1996. április 4. 6(80).4. -, amelynek állításait a hozzátartozók megcáfolták (Szinetár Miklós: Levél egy kiegészítéshez. Új Magyarország 1996. április 7. 6(83). 4.) A történész egyébként nem tartja valószínűnek, hogy Mindszentyt bármiféle akaratbénító szerrel befolyásolták volna. Lásd: BALOGH 2012.