OCR
18 e Élettörténet és pszichoterápia mithatott a lélekbuvarok dicséretének, ha a Haladas cimt folyöiratban megjelent korabeli kritika szerint az ominózus pszichoanalitikus figura valójában a háború előtti egyháziak szerepére utal." Amint azonban Darvas Józseftől megtudhattuk, a helyes értelmezés valójában a következő: , a pszichoanalízis sarlatánjainak világnézeti zavart okozó téveszméit, retrográd politikai mozgalmak kezébe ideológiai fegyvert adó, veszélyes hóbortjait leleplezni feltétlenül hasznos" (DARvAs 1948: 995) - azonban korántsem elégséges. Bár a pszichoanalízis elleni harc nem volt a formálódó új hatalom legfontosabb ügye, de utóbbi ebben is ragaszkodott a győzelemhez, az ellehetetlenítéshez, a felszámoláshoz. Akár a legtöbb, világháború utáni civil szervezet, a Pszichoanalitikai Egyesület sem kerülhette el a feloszlatäst (a fennmaradóknak pedig a teljes párt- és állami ellenőrzés jutott), és mindehhez még csak különösebb szembenállásra sem volt szükség a hatalommal szemben (RIXER 2014). Szőke György adatai szerint - melyeknek eredeti forrását nem találtuk meg - az analitikusok 1949. február 8-án határozták el, hogy megszüntetik az egyesületet.”” A feloszlatäst a Belügyminiszterium rendelte el, 27 másik egyesülettel együtt (olyanokkal, mint a Veszprémi Petőfi Kör, Dunántúli Közművelődési Egyesület, Gyurpusztai Általános Olvasókör, Katymári Katolikus Magyar Kör, Keresztény Tisztviselőnők Veszprémi Egyesülete, Soproni Izraelita Fillér Egylet, Sátoraljaújhelyi Ihalmud Tóra Egylet, Szabadszállási Chevra Kadisa Szentegylet, Tejiparosok Országos Egyesülete, Rákoshegyi Katolikus Kör).? Már ebből a rövid listából is látható, hogy az egyesületek tevékenységi köre korántsem volt egységes, és a legtöbbet egészen biztosan nem lehet a miniszteri rendelet által hivatkozott , fasiszta egyesületekként" azonosítani," ehelyett sokkal inkább a másik hivatkozás, 181.000/1937. B. M. rendelet 6. pontja illik rájuk: , Ha az egyesület működését elfogadható indokból ideiglenesen szüneteltetni kívánja, ezt az illetékes hatóság első tisztviselőjének haladéktalanul bejelenteni és ennek útján a szüneteltetés engedélyezését a belügyminisztertől kérnie kell. Az az egyesület, amely működését egy éven túl belügyminiszteri engedély nélkül szünetelteti, tehát az alapszabály szerinti hivatását és kötelességét nem teljesíti, okot szolgáltat a feloszlatásra". (Arról, hogy a Magyar Pszichoanalitikai Egyesület benyújtotta-e kérelmét a szüneteltetésre, egyelőre nincsenek adataink.) a A[ntal] G[abor]: Illyes. Haladas 1948. november 18. 4(47). 2. 3 Szőke 1992b. Az Orvosi Hetilap 1949/6. számában, amelyre a szerző hivatkozik, nem található az idézett feloszlatás. 3 Magyar Közlöny 1949. március 22. (63). 3. Mm A fasiszta és politikai jellegű egyesületek feloszlatásáról szóló 529/1945. M. E. rendelet kiegészítése tárgyában. Magyar Közlöny 1946. április 21. (91). 2. 5 A M. Kir. Belügyminiszter 1938. évi 181.000/1937. sz. kôrrendelete az egyesületek működésének fokozottabb felügyeletéről és ellenőrzéséről. In: Magyar Rendeletek Tára 1938. Budapest, 1939. 429-432. 36 . Harmat Pál egyébként 1948-at nevezi meg a feloszlatás dátumaként: HARMAT 1976.