Page 14 [14]
OCR
12 e Élettörténet és pszichoterápia nemzetközi egyesület titkári szerepét is betöltötte. A politikai és gazdasági események - a háború, a zavaros viszonyok és az infláció - és a személyes tragédiák azonban nem segítették az ígéretes terveket. Tószegi Freund 1920ban, mindössze negyvenévesen elhunyt, a tervezett létesítmények egy része pedig Berlinben és Bécsben alakult meg (FERENCZI 1923, FREUD 1920; HIDVÉGI 1997). A magyar főváros pszichoanalitikus központ jellege átmenetileg - rövid időre - mégis megvalósulni látszott: a Tanácsköztársaság idején, pontosabban 1919 áprilisában a pszichoanalízis tanszéket kapott a budapesti egyetemen, méghozzá a világon elsőként. Ferenczit tanszékvezetővé és a leendő klinika igazgatójává nevezték ki. Ez az intézményesülés volt az a siker az új tudomány történetében, amelyről Freud azt írta: erről nem is álmodtak. Az álom azonban nem tartott sokáig: 1919. augusztus elsején, amikor az új professzor megkezdte hathetes szabadságát, a tanácskormány lemondott (ERŐS 2009; ERŐS 2011). Ferenczi kinevezése, a tanszék és a tervezett klinika természetesen füstbe ment, hamarosan az orvosegyesületből is kizárták (Kiss - KAPRONCZAY 1986). Ferenczi a kedvezőtlen körülmények nyomán -— és talán vetélytársa, Ernest Jones brit analitikus sugalmazására - 1919 októberében, utóbbi javára lemondott a nemzetközi egyesület elnöki jogköréről. Budapest nemzetközi jelentősége a pszichoanalitikus életben jelentősen csökkent. A pszichoanalízis visszaszorult a magánpraxis keretei közé, de a magyar analitikusok így sem érezték biztonságosnak a működésüket: egy részük külföldre távozott, megvalósult a magyar analitikusok első emigrációs hulláma." 1919 és 1925 között hat egyesületi tag — az 1919-es tagság csaknem egyharmada - elhagyta az országot, és nyolc leendő analitikus is inkább a külföldi képződést választotta, leginkább Bécset és Berlint. Közülük többen világhírű szakemberekké váltak, például Melanie Klein, Schönberger Margit (Margaret Mahler), Alexander Ferenc (Franz Alexander) vagy Radó Sándor (Sandor Rado) (MÉSZÁROS 2008: 74). A mozgalom központja tehát egyértelműen nyugatabbra tolódott. A magyarországi pszichoanalízis minden nehezítő körülmény és veszteség ellenére azonban tovább élt, sőt hamarosan, az 1920-as évek közepétől új virágkora kezdődött. A Ferenczi vezette társaságot hamarosan budapesti iskolának nevezték, és nem csupán azért, mert a magyar fővárosban működött, hanem azért, mert ez a közösség pszichoanalitikus elméleti és gyakorlati szempontból is sajátos jelleget mutatott. A pszichoterápia hatótényezőjének nem csupán a korrekt értelmezést és az annak nyomán keletkező intellektuu Természetesen nem csupán az analitikusok döntöttek az emigráció, de legalábbis az ideiglenes eltávozás mellett, számos kiváló tehetségű, később nemzetközi szinten is nagy karriert befutó értelmiségi hagyta el ekkor Magyarországot. Lásd: ERŐS 2013.
