Page 10 [10]
OCR
8 e Élettörténet és pszichoterápia Kádár-korszak pszichoterápiájának jellemzőit kutattam, különös tekintettel a terapeuták személyére, szerepére és szempontjaira. A kutatás egyik legfontosabb forrását a pszichoterapeutákkal készített történeti interjúk jelentették: ezúton is nagyon köszönöm interjúalanyaimnak a beszélgetéseket, hálás vagyok a segítségükért. Az interjúzás kétségtelenül szükségszerű volt, hiszen számos témával kapcsolatban egyszerűen nem rendelkezünk írott forrásokkal, dokumentumokkal. A szükségszerűség mellett kívánatosnak is tűntek az oral history anyagok, hiszen a megélt élet, a mindennapok tapasztalatai a személyes forrásokból tűnnek elénk hitelesen, legteljesebben. Interjúalanyaim olyan pszichoterapeuták voltak, akik a Kádár-korszakban, különösen annak második felében működtek (képződtek és dolgoztak). Először az általam már szakmai múltjuk következtében személyesen ismert terapeutákat kerestem fel, majd részben ajánlásukra, részben a pszichoterapeuta szaknévsor alapján - lehetőségeim szerint - a többieket is megkerestem. Jelen kötetben harminc interjút dolgoztam fel: három kivétellel valamennyien analitikus képzettségűek voltak, és Budapesten működtek, tehát ez a pszichoterápia-történet elsősorban a budapesti analitikusok története.. Munkám során felhasználtam számos korábban készült, kiváló interjút, amelyek más kutatók nevéhez fűződnek (ezeket mindig külön jelzem). A terapeutákkal félig strukturált interjúkat készítettem, két kérdésblokkal: az első rész a karrierre és a szakma történetére, a rendszer és a szakma kapcsolatára, a második a saját személyes hivatás- és elhivatástörténetre, valamint a származási családra vonatkozott. Aktuális ügyeket, szűkebb értelemben vett magánéleti kérdéseket - szándékom szerint - nem érintettünk.* Az interjúkat diktafonnal rögzítettem, majd átírtam. Mivel a beszélgetőtársaim többsége azt kérte, hogy névtelenül szerepeljen, így - az egységesség érdekében - a felhasznált anyag egészét anonimizáltam, és ez mind a szövegben, mind a hivatkozásokban megjelenik. Interjúalanyaim neveinek mellőzése nyilvánvalóan azzal a veszteséggel jár, hogy az intézménytörténet nem, vagy csak korlátozottan rekonstruálható, személyes történetek pedig csak névtelenül - de korántsem jellegtelenül vagy arctalanul. (Természetesen a szakmabeliek számára egyik-másik kolléga még így is bizonyára felismerhető lesz, de a nagyközönség számára mégsem.) A korábban készített és nyilvá3 A 30 interjualany koziil 11 nő. Valamennyien legalább 6o évesek voltak, amikor az interjú készült: 1950 után született 8, 1945 és 1950 között 4, 1940 és 1944 között 8, 1935 és 1939 között 5, 1930 és 1934 között 3, 1922 és 1929 között 2 fő. (Sajnos azóta néhányan elhunytak. Nagy megtiszteltetés volt velük beszélgetni.) Alapvégzettségüket tekintve: 10 orvos, 18 pszichológus, 2 egyéb alapvégzettségű, valamennyien pszichoterápiás képzettségűek, PhD-fokozattal rendelkezik 20 fő. Valamennyien a klinikumban dolgoztak vagy dolgoznak ma is, emellett egyetemi oktató 6 fő, de a szakképzésben vagy terapeutaképzésben csaknem valamennyien részt vettek vagy részt vesznek. : — Lásd: Függelék.
