OCR
218 = ISKOLASKORU GYERMEKEK EGESZSEGMAGATARTASA Az alkoholfogyasztas nagyságrendjét és bizonyos életkori csoportokban tapasztalható intenzitását tapasztalva szükséges egy további tényezőre is felhívni a figyelmet. Igaz ugyan, hogy alkoholos italt 18 éven aluliak számára kiszolgálni tilos", adataink - mind a fiatalok alkoholfogyasztása, mind a lerészegedés terén - ennek indirekten ellentmondanak. Feltételezhető tehát, hogy az egyébként jó törvények betartatása érdekében az érdekeltek nem tesznek elegendő és főleg működőképes erőfeszítést, valamint a közösségi médiában a véleményvezérek, politikusok is gyakran jelennek meg alkoholtartalmú italok fogyasztása közben. A fiataloktól elvárt és a társadalom által jutalmazott viselkedés között tehát ellentmondás van. A fentiekben a környezeti/kontextuális prevenció megfontolásait mutattuk be, és rávilágítottunk a reklámtevékenységgel kapcsolatos problémákra, ellentmondásokra, valamint a törvényi rendelkezések realisztikusságával és betartatásával kapcsolatban fogalmaztunk meg néhány aggályt. Fontos leszögezni, hogy nem az volt a célunk, hogy további és szigorúbb szabályozást szorgalmazzunk, sokkal inkább arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy bizonyos, a problémás viselkedés kontextusát megjelenítő körülmény önmagában a körültekintő szabályozás révén nem kontrollálható. Szükség van annak áttekintésére és megértésére, hogy milyen tényezők és mechanizmusok alakítják az emberi viselkedést, s hogy ennek során az öntudatlan folyamatoknak milyen jelentős hatásuk lehet. Érdemi javulás a fiatal korosztályok egészségmagatartása tekintetében csak a hagyományos, személyes kompetenciákra hangsúlyt helyező megközelítések és a kontextuális prevenció eszközeinek együttes hatásától várható. Ezeket a szempontokat csak úgy lehet érvényre juttatni, ha a képzéseket és intézményeket tervszerűen és az érdekeltek bevonásával fejlesztik. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy mindez a szakmaközi együttműködés kultúrájának és eljárásrendjének kialakítását és folyamatos fejlesztését teszi szükségessé. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy három területen is elengedhetetlenül fontos a szakmapolitikai eszközök átgondolt és felelős alkalmazása annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk életminőségében és életesélyeiben kedvező változásokat lehessen elérni. A HBSC- kutatás által feltárt adatok és tendenciák alapos ismerete megteremti a lehetőségét annak, hogy megalapozott ajánlások fogalmazódjanak meg, amelyek módszeres megvalósítása érdemi változásokat eredményezhet a különösen is problematikus területeken. Szükséges tehát: 1. A teljes körű iskolai egészségfejlesztés rendszerszintű bevezetése, a már meglévő kezdeményezések erősítése, szükség szerinti felülvizsgálata és 5 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek