Seite 244 [244]
OCR
örülni, amikor egy szempillantás alatt szinte hamarabb eltűntetek, mint hogy felfedtétek magatokat. Mert még ha nagyon hajlott is rá a lelkem, alig mertem elhinni, hogy tényleg ti vagytok azok, akik valójában vagytok (nem gondoltam ugyanis, hogy azok, akik az imént bevallották, hogy becsaptak, azok képesek voltak engem becsapni, vagy épp nem csaphatnak be most újra), úgyhogy még egy pillanatnyi felszabadult és őszinte örömöt sem hagytatok nekem a gyanú minden árnyéka nélkül. Mert mint a halak és a madarak, ha egyszer már rászedték őket, a további élelemről az előbbiek úgy hiszik, horogra van tűzve, az utóbbiak meg hogy madárléppel van bekenve, úgy számomra a csalás után a merő őszinteségetek átlátszónak és bemázoltnak tűnt." 2. Pico egykor ugyanezt tette velem, de sokkal szelídebben. Mert amikor engem vidéken álöltözetben meglátogatott, és a barátja rovására kicsit eljátszadozott, és ravaszul, mintha idegen lenne, kifaggatott, hogy mit gondolok róla, mégis később, amikor már megelégelte a játékot, nevetve önként felfedte magát előttem, úgyhogy miután a kétség minden felhője feloszlott, immár felszabadultan élvezhettem e kedves fiatalember társaságát, és volt alkalmunk egy jót társalogni, és lehetett , hallva igaz szavait, szólnom hozzá". 3. Ti viszont — ha a véletlen nem épp miattatok vitt volna engem vissza vidékről a városba, már-már azt mondanám, szökevények elé állított ott az ajtóban —?" megálljt nem ismerve hallgattatok (amin még most is megbotránkozom), mindketten hallgattatok, és én nem ismertelek fel titeket; azután velenceiek helyett vicenzaiakként, Pizzamani és Grimani helyett valami , Porticenzikként" távoztatok. De elég már a panaszkodásból, hisz késő és semmi haszna. És szabadjon a barátok számára olykor kedvükre megtréfálni a barátokat, ahogyan néha az istenek is eljátszadoznak a számukra legkedvesebb halandókkal, amint azt a legbölcsebb férfiak hátrahagyták."" 4. Most rátérek igen ékesszóló leveleidre, amelyeket Lattanzio barátunk lelkiismeretesen átadott Picónak és nekem, mindkettőt mindkettőnknek, hiszen ami e műfajban az egyiknek szól, az valójában mindkettőnknek szól. S ezekben úgy tűnik, kedvességed minden idegét megfeszíted azért, hogy amit korábban vétettél ellenünk, velünk szemtől szemben alakot változtatva, azt most távollétedben gyönyörűen visszaváltozva jóvá tedd. Valóban, leveleidben a szeretet, az emberiesség, természeted veleszületett kedvessége annyira él, lélegzik és megmutatkozik, hogy úgy tűnik, nem tintába mártottad a tollad (ahogyan szokták), hanem a szíved legmélyébe. [gy — a syrakusai költő szavaival szólva — , ha korábban rossz tréfát űztél velünk, most jóvátetted, és busásan kärpötoltäl Erte”.* 5. Mert azt, hogy a levelek kissé rövidek, fájlaljuk ugyan, de megtanultuk, hogyan tehetnénk azokat mesterségesen hosszúvá: úgy, hogy elejétől a végéig gyakran elolvassuk. És hát vannak itt még nálam más leveleid is, csakúgy, 242
