Oldal 230 [230]
OCR
19. Alkonyatkor aztán, midőn hirtelen fellegek sötétítették el az eget, egy villám nyomban belecsapott a hatalmas székesegyház csúcsába, amely csodás mérnöki alkotásként az egész világon egyedülálló kupolájával magaslik ki, olyannyira, hogy hatalmas kőtömegek hullottak le róla. Főként azon az oldalon, amely felől a Medici-palota látható, rettenetes erővel és iramban, óriási márványdarabok szakadtak le. S a jövendölésbe még az is belejátszott, hogy az egyikét azoknak az aranyozott labdáknak, amelyek a lanterna tetején láthatók, leverte a villám, mintha csak ezzel a sajátságos jellel is a Medici családot érő csapást hirdette volna." Ám az is említésre méltó, hogy amint a mennydörgés elcsattant, rögtön ki is derült az ég." 20. Azon az éjen, amelyen Lorenzo elhunyt, egy, a szokásosnál nagyobb és fényesebb csillag ragyogott fel azon városkörnyéki villa felett, "" amelyben haldoklott, s úgy látták, éppen abban a pillanatban hullott le és hunyt ki, amikor aztán bizonyossá vált, hogy ő távozott az élők sorából. Sőt, még azt is mondják, hogy a fiesolei dombok felől három éjen át hullócsillagok törtek elő folyvást, és azon templom felett, amelyben a Mediciek földi maradványai nyugosznak," sziporkáztak egy ideig, majd kihunytak. S mit mondjunk arról, hogy az a két nevezetes oroszlán, " abban a ketrecben, amelyben mindenki számára láthatóan tartják őket, olyan hevesen csapott össze, hogy az egyik súlyosan megsebesült, a másik pedig kimúlt? Állítólag Arezzóban is igen sokáig kettős csillag tündökölt, mintha Castor és Pollux lennének, s a városfalnál egy anyafarkas újra meg újra félelmetesen felüvöltött. Néhányan még aztis csodajelként értelmezték (ilyen az emberi természet), hogy korunk legjelentősebb orvosa (mert annak tartották), amikor mesterségbeli tudása cserben hagyta, kétségbeesésében önként a kútba ugrott, és saját halálával adott engesztelő áldozatot a Medici család (ha érted a név jelentését) fejéért."" 21. Azonban látom, hogy jóllehet sok mindent elhagytam, nehogy a hízelgés látszatát keltsem, terjedelmesebbre kerekedett írásom, mint eleinte terveztem. Hogy így tegyek, egyrészt az a vágyam hajtott, hogy engedjek kérésednek, és a kedvedben járjak neked, aki kiváló, tudós és bölcs férfi vagy, nekem pedig jó barátom, akinek érdeklődését a futó említés rövidsége nem elégíthette volna ki. Másrészt az a keserédes érzés késztetett, amely a viszszaemlékezés során tölt el arra a férfira, akivel felérőt és akihez hasonlót a mi korunk talán egyet vagy kettőt termett." Ez a kor pedig bátran felveheti a versenyt az ókorral, ami Lorenzo nevének tündöklését és dicsőségét illeti. Élj boldogul! 1492. május 16., Fiesole 228
