Oldal 152 [152]
OCR
III. Ludovico Odasi barátjának, Angelo Polizianónak 1. Ha nem lenne előttem ismeretes szívélyes természeted és igen emberséges jellemed, nem vállalkoznék most erre a feladatra, hogy írjak neked, hanem inkább megmaradnék korábbi hallgatásomban. Hiszen talán különösnek találod, hogy én, akit veled szűkre szabott, alig négy órára korlátozódó meghitt társalgás köt össze, s aki az utóbbi három év alatt számtalan lehetőséget elszalasztottam, hogy írjak neked (amelyeket pedig mind meg kellett volna ragadnom), most miért akarok annyira írni neked, és talán (úgy hiszem) vagy vakmerőségemet rovod fel, hogy most írok, vagy hanyagságomat, hogy korábban nem írtam. Egyébként azért, mert nem annyira mások szavai, hanem a saját véleményem alapján meggyőztem magam, hogy te olyan ember vagy, hogy soha nem utasítanál el senkit, aki személyedet és képességeidet nagyra értékeli, ennélfogva azt akartam, hogy ez a rövid levél szeretetem és irántad érzett tiszteletem tanúja legyen, és éltem azzal a hirtelen jött alkalommal, hogy valaki felétek utazott. Ámbár nem mentegetem a korábbi hallgatásomból adódóan sem tunyaságomat, sem faragatlanságomat, mégis remélem, hogy ettől függetlenül jó néven veszed irántad való ragaszkodásomat. Hiszen a levélírásra való odafigyelésen túl, amivel már korábban meg kellett volna pecsételnem a Padovában kezdődött barátságunkat, úgy vélem, semmit nem mulasztottam el azon feladatok közül, amelyek mind a jóakaró, mind a tiszteletteljes barát kötelességei. Mert évek óta, amióta először ismeretessé vált számomra úgy tudásod, mint emberséged, mindig is megbecsülésed és méltatásod buzgó terjesztője voltam, és igen gyakran beszéltem rólad szuperlatívuszokban mind Velencében és Padovában a legtudósabb férfiak előtt, mind itt, az én fejedelmeim jelenlétében. S úgy hiszem, magasztalásom révén elértem, hogy dicsőséged fénye még csillogóbban tündököljön. Ennélfogva nem kétlem, hogy (miként Isokratésed állítja) azon barátaid közé sorolhatsz, akiket nem annyira jelenlevőként tisztelsz, hanem távollétükben fogadsz jóakaratodba.?"! Csakugyan, fejedelmeim, akikkel sűrűn társalogtam rólad, nagyszerű véleménnyel vannak jellemed és műveltséged felől. 2. Miért teszem mindezt? Mert arra a véleményre jutottam, hogy úgy ítélem, te olyan ember vagy, aki az irodalom tanulmányozóinak nagy hasznára lesz, magadnak pedig halhatatlan dicsőséget fogsz kivívni. Erről bizonyságot is tettél volna, ha néhány nappal ezelőtt Rómát elhagyván kiváló tanítványoddal együtt Urbinóba jöttél volna, amint meg volt beszélve. Vártunk ugyanis, és el nem tudom mondani, mennyire vágytuk jöttödet. Hogyha hallhattad volna tegnapelőtt, ahogyan rólad beszéltem a bolognai tanácstag Minóval (akit véleményem szerint 150
