Page 132 [132]
OCR
XI. Girolamo Dona baratjanak, Angelo Polizianénak 1. En bizony úgy érzékelem, tudósok tudósa, Poliziano, hogy leszüreteltem irántam való szereteted elismerésre méltó és igen élvezetes gyümölcsét, és nem is várok sehonnan ennél gazdagabb és megtisztelőbb termést. Mert látom, hogy még barátságban is megfeleltél aúró Tő uéTpWw, kai hdov [ugyanavval, sőt még többel], s bebizonyosodott előttem (amiben soha nem kételkedtem), hogy te nemcsak Poliziano, de együttal noAıtıkwratog [a legudvariasabb; a legnyájasabb] is vagy, hisz benned a ritka és tökéletes ékesszóláshoz végtelen kedvesség és szerénység járul. Ha ügyeimmel számot vetettem, és belőlük származó nyereségemet megvizsgáltam, azt fogom találni, hogy attól a naptól fogva, amikor Picónak írtam a legutóbb, semmi kiválóbb hasznot nem húztam a te levelednél. Jóságos istenek, ez mennyire attikai, 2" emelkedett, csiszolt, mennyi szeretettel teljes, hogy úgy tűnik, benne a legnagyobb szeretet és a legmagasabb műveltség vetélkedik egymással, s nem könnyű eldönteni, melyikük kerekedik felül. Mindkettő mellett igen könnyű lenne érvelni, méghozzá a legmeggyőzőbb érvekkel. Isteni tehetségednek és fáradhatatlan igyekezetednek köszönhetően ugyanis a műveltség csúcsaira jutottál fel, a saját erődből. Jóindulatod viszont, amellyel engem övezel, csakis hatalmas lehet, hiszen Pico kezeskedik érte. Mindazonältal én már korábban megkedveltelek, de hiänyzott ez az eig TAÚTÖV ovvayovoa öyıXkla [közvetlen Erintkezes, ill. szoros barätsäg],””” amelynek azonban leveleinknek köszönhetően nem leszünk a jövőben híján. 2. Ám mégis, gondolom, emlékszel (hisz majd? öt évvel ezelőtt időztél nálunk), hogy Ermolaónak és nekem, aki akkor atyám és nagybátyám halála miatt mély gyászt viseltem, felolvastad gyönyörű versedet Giuliano szentségtörő és véres meggyilkolásáról." Azóta valahányszor csak a művelt főkről esett szó, mindig te jutottál eszembe legelőször mindjük közül. Majd elegans Rusticusodban, bar mindig nagyra tartottalak, még nagyobbnak találtalak. Ezért szeretném, ha biztosan tudnád: a barátság és a [kölcsönös] szolgálatkészség oly alapjait vetetted meg velem, hogy az soha nem inoghat meg, semmi nem áshatja alá, amelynek várom ragyogó és számomra mindenek közül a leges-legkedvesebb gyümölcseit, azaz leveleidet. És nemcsak leveleidet, hanem nagy élvezetet adó verseidet is olykor, amelyeket mikor Múzsáid elhoztak nekem, akkor a leginkább Iheokritosnak ezt a szépséges dalát fogom dúdolni: 130
