Oldal 116 [116]
OCR
kétezer fővel vonult le Magyar Balázs vezérlete alatt, és a város vízellátását biztosító forrás török erődítését elfoglalva sikeresen visszaverte Ahmed pasa seregét. Pontano a calabriai herceget Abruzzóba, Citta SantAngelóba követte az ott táborozó királyi seregek szemléjére. 1482 és 1484 között a herceggel ment a Ferrara elleni, Lazióban, Emiliában, Romagnában és Lombardiában lefolyt háborúba is, ahol a béketárgyalások során egyszemélyben képviselte őt. A családjától való távollét ihlette a fentebb említett De amore coniugali elégiaciklus legszebb darabjait, miközben Alfonso számára Ítália szinte minden vezető városa urainak fogalmazott leveleket. Miközben a herceg tárgyalásokat folytatott, Pontano célzott diplomáciai feladatokkal rövid látogatásokat tett más városokban, például 1484-ben Milánóban Ludovico il Morót kellett felkeresnie. A következő évtizedben diplomáciai feladatai főként a pápai állam, pontosabban VIII. Ince és a nápolyi udvar közötti konfliktusok elsimítására irányultak, amelyek a pápa által kivetett új adó miatt robbantak ki. Első római látogatása alkalmával, 1485 nyarán személyisége és műveltsége révén szinte azonnal megnyerte a pápát magának, olyannyira, hogy az a következő év január 28-án koszorús költővé avatta. Így Pontano a calabriai herceg, illetve Ferrante király szolgálatában igen sikeresen képviselte a Szicíliai Királyság érdekeit, és 1487-ben végül a király főkancellárjává nevezte ki. 1492-ben Rómában Pontano részt vett azon a ceremónián, amelyen Ferrante ajándékát, egy feldíszített lovat adtak át VIII. Incének, amellyel az uralkodó elismerte a pápának a királyság feletti fennhatóságát. Pontanónak emellett rá kellett vennie az egyházfőt, hogy gyakoroljon nyomást a magyarok új királyára, a Mátyás nyomdokába lépő Jagelló Ulászlóra, hogy Ferrante leányát, a megözvegyült Beatricét vegye feleségül. Alig két héttel hazatérte után az új pápa, VI. Sándor beiktatása az újabb ok arra, hogy Pontano Rómába utazzon. Tapasztalt békekötőként az újonnan megválasztott egyházfő jóindulatát kellett megnyernie a Szicíliai Királyság irányában. De tumulis |Sirhalmok] cimü epigrammakötete száztizenhárom sírversének többségét a nyolcvanas évek közepén írta, a többit tíz évvel később. Filozófiai és erkölcsi tematikájú műveit is 1480 és 1498 között jelentette meg, ezek mind témájukat, mind műfajukat tekintve változatosak. Ebben az időszakban születnek meg a kora ifjúságától fogva művelt asztrológiát tárgyaló értekezései is: a Commentationes super centum Ptolemaei sententiis [Kommentar (4l-)Ptolemaios Centiloguiumahoz], a De rebus coelestibus [Az égitestek], egy aristotelési ihletésű tanulmány, amelyet Pico asztrolégiaellenes vitairatának megjelenése után újra átdolgozott, az Urania című tan114
