Page 89 [89]
OCR
Életrajzírói szerint az addig meglehetősen szabados életet élő Beroaldo 1498-ban nősült meg, a jogtudós Vincenzo Paleotti leányát vette el; felesége erényeit és a házasélet szépségeit azokban a terjengős kitérőkben ecsetelte, amelyekkel Apuleiushoz írt kommentárját fűszerezte Amor és Psyche nászának leírása kapcsán. Négy gyermekük közül csak egy maradt életben. Utolsó éveiben aktívan részt vett városa politikai életében, és szoros kapcsolatba került a város uraival, a Bentivogliókkal. 1487-ben szónoklatban köszöntötte Annibale Bentivogliót, II. Giovanni fiát, annak Lucrezia d" Estével kötött menyegzője alkalmából. Ugyanebben az évben dicsérő beszédet írt Ludovico Sforza, Milánó ura, a Bentivigliók szövetségese tiszteletére. 1489-ben beválasztották a Vének Tanácsába, és számos alkalommal mondott nyilvános beszédet. 1492-ben az egyik Bentivoglio kísérte el VI. Sándor pápához való követségében, 1504-ben pedig, amikor Cesare Borgia megtámadta a várost, egyike volt a négy doktornak, akik a város négy negyedében a népet védekezésre buzdították. Beroaldo osztotta kortársai lelkesedését a nyomdászat új lehetőségei iránt, miszerint a klasszikus stúdiumok új eredményeit immár a nyomtatott könyvek oldalain terjesszék. Kiadói és kommentátori tevékenysége jelentős, különféle városokban több mint huszonöt római auktor szövegkiadását készítette el élete során. Bár a legtöbb ezen kiadások közül az utólagos vizsgálódások szerint elsietettnek és tudományosan megalapozatlannak bizonyult, mégis ismertté tették ezeket a szerzőket Bolognában, Velencében, Lionban, Lipcsében és Párizsban, és újabb, alaposabb munkákra serkenthették a későbbi kiadókat, mint például Aldo Manuziót és csapatát. Legjelentősebb filológiai munkája mindazonáltal az Apuleius Aranyszamarahoz készitett Commentarii [Kommentarok], amely 1500-ban jelent meg Bolognaban. Ez a mtive volt talán a legnagyobb hatással korára, és jól mutatja munkamódszerét és stílusát. A negyedik könyvben Amor és Psyche történetének elemzésében megengedi azt az eshetőséget, hogy a szereplők és a cselekmény egyúttal valamiféle misztikus-allegorikus jelentést is hordozhatnak. Ervelését igazolandó az 5. századi Fabius Planciades Fulgentiusra, az Allegoricae enarrationes fabularum TA. mesék allegorikus elbeszélései], mas cimén a Mythologiae [Mitoszértelmezések] szerzôjére hivatkozik, aki Amor és Psyche térténetének értelmezését a keresztény filozófia terminusaiban dolgozta ki. Beroaldo Apuleius-kommentárja 1501 és 1512 között négy kiadást ért meg, hármat Velencében, egyet pedig Párizsban. Hatását mutatják a nagyúri palotáknak az ő értelmezései nyomán született Amor és Psyche-freskói: Raffaellóé a római Villa Farnesinában, Perin del Vagáé az Angyalvárban és Giulio Romanóé a Gonzagák számára Mantovában, a Palazzo del Te egyik szobájának mennyezetén. 87
