Seite 52 [52]
OCR
IX. Ermolao Barbaro barátjának, Angelo Polizianónak 1. Miután Velencéből elutaztál,"? bár neked nem írtam, rólad azonban gyakorta. S nemcsak gyakran írtam, de beszéltem is rólad, ahányszor csak lehetőségem adódott rá. S akkor adódott, amikor csak akartam, márpedig folyton úgy akartam. Poliziano mindig a nyelvemre jön, és ez így is lesz, amíg csak élek. Hiszen könnyebb elgondolnom, mint szavakba öntenem, hogy milyen képet alkottam rólad, amikor először megismertelek, hogy az irodalomtudomány mit remélhet, s mire számíthat műveltségedtől és tudásodtól. 2. Már most két dolgot kívánok tőled, amihez mintegy jogom van. Először is, hogy igyekezz sokáig élni, nem magadnak, na nem bánom, magadnak is, azzal a feltétellel, hogy elsősorban az irodalomnak és a szabad művészeteknek élsz," melyek, bizisten segítségre szorulnak. Hisz ezek romosak, düledeznek, és csakhamar összeomlanak, hacsak művészi képességekkel megáldott emberek hatalmas erőfeszítéssel gondjukat nem viselik. A másik kívánságom, hogy ebben velem mint szövetségeseddel bánj, vagy pedig viseld el békésen, hogy én élek veled szövetségesemként. Ha nem vagyok terhedre, szolgálatodra állok, amint parancsolod. Magamtól jelentkezem, behívó nélkül jövök a sorozásra, teljesen önként! Égek a vágytól, hogy megsegítsem az igaz tudományokat. Nincs az az óriási munka, nincs az a piszkos feladat az irodalomtudományok terén, ami elől megfutamodnék, habár szinte minden tevékenység, amely a tudománnyal kapcsolatos, csakis tiszta, ragyogó és nagyszerű lehet. El} boldogul!® X. Angelo Poliziano baratjanak, Ermolao Barbarönak 1. Ermolao, te bizony mindennel ellättäl engem, elöbb ottlétemkor, majd távozásom után egyaránt, úgyhogy ha szívességeidet — jó szándékodat és jó akaratodat nem is nézve — összeszámlálom, kétségtelenül adósodként fogok meghalni. S annak az oka, amiért sem most nem mondok köszönetet, sem korábban nem mondtam, az, hogy irányomban való érdemeiddel sem szónoki, sem bármely egyéb képességeim nem érnek fel. Hiszen, hogy leveledben oly sokat tulajdonítasz nekem, amennyit én sem nem vélek, sem nem vallok magamról, legalább amiatt kedves számomra, hogy inkább a barátság, mint az igazság beszél belőled, s talán eléggé megkedveltél engem. Szavaid aztán, melyekkel jó tábornok gyanánt engem mint katonát arra biztatsz, hogy az igaz tudományok mentésére siessek, melyek mindkét szárnyon" nehéz50
