Seite 16 [16]
OCR
is egy Lorenzo de" Medici tulajdonában álló Dioskuridés-kódex kölcsönzése volt, amelyben Poliziano segédkezett. Poliziano tehát nemcsak azt köti Barbaro lelkére, hogy amint végzett vele, küldje vissza, de azt is, hogy a jegyzeteivel irja tele, hisz azok további értéket adnának a kötetnek. Az utolsó levélpár (I, 13-14) 1491 márciusában íródott abból az alkalomból, hogy Barbarót VIII. Ince pápa 1491. március 6-án Aguileia érsekévé nevezte ki. Emiatti ujjongását és a szellemi testvér sikerének szóló feltétlen örömöt fejezi ki Poliziano levele, és a válasz ismét kettejük szoros barátságának, egységének kiemelése, egymás kölcsönös nagyra értékelésének jegyében. Sajnos Barbaro életében e kinevezés vízválasztó volt: ha elfogadja, elveszíti hazáját, ha nem, a pápa kiátkozással fenyegeti. Végül elfogadta, de pozícióját Venetóban nem foglalhatta el, mert szenátorként nem tölthetett be más államhoz tartozó tisztséget, még ha az a Pápai Állam is volt. Igy száműzöttként halt meg betegen, bizonyos források nem zárták ki azt sem, hogy mérgezésben. Az elsö könyv utolsö elötti levelfüzere (I, 15-18) a római akadémia központi alakjähoz, Giulio Pomponio Letöhoz kötödik, aki huszonhat esztendövel volt idösebb Polizianönäl, jelentös munkässäg ällt mär mögötte, bejärta Európát, és nemzetközi hírnévnek örvendett. Az iskolaalapító, műgyűjtő humanista és egyben a római hitvilág felevenítője nagyra értékeli Poliziano hozzá hasonló érdeklődését a régészeti emlékek, különösen a feliratok iránt," s őt , legfőbb kölcsönzőjének" nevezi. Ugyanakkor a filológia terén abszolút szaktekintélyként tekint rá; ez derül ki az első levélpárból (I, 15—16), amely 1488 március-áprilisából való, és Valerius Flaccus Argonauticájával kapcsolatban kér tőle segítséget bizonyos kifejezésekre vonatkozóan. Poliziano egy tanulmánnyal felérő, kimerítő választ ad a kérdésre. Ugyanakkor közbenjárását is kéri Lorenzo de Medicinél egy ajánlással kapcsolatban. A másik levélpár (I, 17-18) a Miscellanea megjelenése utáni, 1491 májusában és augusztusában keletkezett, és Leto olyan magasztalását tartalmazza, amelyre joggal lehetett büszke a firenzei filológus. Támadóival szemben szinte Athéné Gorgó-fővel ékesített pajzsaként tarthatta elébük, így hallgattatva el ócsárlóit: Elolvastam művedet, amelyben egyedülálló műveltséged révén úgy tűnik, mintegy feltámasztod poraiból az antikvitást. Ám most visszafogom magam. Nincs szükséged arra, hogy magasztaljalak: elég híres vagy a saját erőfeszítéseid révén. Csakugyan, ahányszor csak valami nagyszerű dolgot kell értelmezni, ! Különösen az év ünnepnapjait is jelölő római naptár feliratos töredékei iránt lelkesedtek mind a ketten. 14
